Forma-1

Elköszönt legközelebbi bizalmasától Lewis Hamilton

David Davies/PA Images via Getty Images
David Davies/PA Images via Getty Images

Lewis Hamilton pénteken úgy jelent meg a Forma-1 szaúdi helyszínének paddockjában, hogy nem tartott vele személyi edzője, fizioterapeutája, a hírek szerint legközelebbi bizalmasa, Angela Cullen. Egyből szárnyra kaptak a pletykák, hogy megvált tőle, majd a hétszeres világbajnok az alábbi üzenetet osztotta meg közösségi oldalain.

Az elmúlt hét évben Angela végig mellettem volt és afelé hajtott, hogy a lehető legjobbamat nyújtsam. Erősebb sportoló és jobb ember lettem általa

– írta Hamilton, aki arra bátorított mindenki, hogy sok sikert kívánjon Cullennek a jövőhöz.

Ők ketten 2016-ban kezdtek közösen dolgozni, miután Hamilton korábbi mentora és fizioterapeutája, Aki Hintsa meghalt. A brit versenyző és Angela Cullen négy világbajnoki címet éltek meg közösen, és utóbbi az első közt próbálta vigasztalni Lewis Hamiltont a 2021-es, drámai szezonzárást követően.

A mostani szezonban Bahreinben is még együtt dolgoztak (ahol a hétszeres vb-győztes az ötödik helyen ért célba), és Hamilton többször is hangoztatta, hogy a 2022-es, nehezen sikerült idényben is milyen támaszt nyújtott neki Cullen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik