Gazdaság

Ötmilliárdos nyugdíjpénz nyomában a Kehi

huszezer-forint(960x640)(2).jpg (forint, pénz, húszezer)
huszezer-forint(960x640)(2).jpg (forint, pénz, húszezer)

A hivatal a PSZÁF-fal közösen szeretné behajtani a megkárosított magán-nyugdíjpénztári ügyfelek pénzét. Az együttműködés azonban még várat magára - írja a Magyar Nemzet.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közérdekű igényérvényesítési kereset elindítását kérte a magán-nyugdíjpénztári ügyfelek és az államnak átadott vagyonkezelés érdekében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) – írja a Magyar Nemzet.

A napilap szerint további ötmilliárd forint kerülhet vissza a megkárosított magán-nyugdíjpénztári ügyfelekhez, ha eredményes lesz az ellenőrzési és pénzügyi szervek közötti együttműködés, ez azonban egyelőre akadozik.

A Kehi korábbi ellenőrzéseinek eredményeként három magánnyugdíjpénztár esetében született feljelentés ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával. Ezek egyikében az Aegon is érintett, amellyel kapcsolatban most a közérdekű igényérvényesítési kereset elindítását kérte a hivatal. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, mivel a gyanú szerint az Aegon tagjainak csaknem ötmilliárddal lett volna olcsóbb, ha a piacon elérhető átlagos díjért alkalmaznak vagyonkezelőt 2008 és 2010 között. A pénztár nem is pályáztatott, hanem – a feljelentés szerint megkárosítva tagjait – cégcsoporton belüli, saját vagyonkezelőt alkalmazott. Egy sikeres PSZÁF-eljárás nyomán ez az ötmilliárd forint vagy annak egy része kerülhetne vissza a megkárosított magán-nyugdíjpénztári ügyfelekhez.

A Magyar Nemzet információi szerint a PSZÁF egyelőre nem fogadta be a Kehi javaslatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik