Sport

Mocsai: Hiányzik az összhang

kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )
kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )

A magyar férfi kézilabda-válogatott sima, 34-27-es vereséget szenvedett az esélyesebb, világbajnoki címvédő spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján, Aalborgban.

Az első félidőben a magyarok csak egy rövid periódusban tudtak egyenrangú partnerei lenni a spanyoloknak, akik így a szünetre tetemes, hétgólos (17-10) előnyre tettek szert. A fordulást követően sem tudott faragni hátrányából Mocsai Lajos együttese, majd a hajrában már mindkét oldalon elsősorban a cserék kaptak lehetőséget.

Fotó: MTI

A szövetségi kapitány így értékelte a válogatott első meccsét:

“Számunkra a mostani felállásban kellett egy kis tapasztalat, hogy játékba lendüljünk, tudtuk jól, hogy azok a fázisok, amik az első félidő első és utolsó tíz percében történtek, a világbajnok ellen nem megengedhető. Az a csapat, amely az elején nem tudja belőni a helyzeteit, komoly hátrányba kerül. Amikor a csapat feloldódott, a második félidőben improvizatívabban, keményebben kézilabdázott. A csapatunkból hiányzik még az összhang, ráadásul sajnos az átlövőink játékhiánnyal küszködnek. “

“Tizenöt perc után érkeztünk meg erre az Európa-bajnokságra,  feljöttünk két gólra, aztán pár hibát elkövettünk támadásban, és kaptunk öt leindítás-gólt, amivel hét lett a különbség a szünetre. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy megpróbáljuk megfordítani, de öt gólnál jöttek olyan ítéletek, amelyekkel egyszerűen nem tudtunk továbblépni. Azt hiszem,  ennek a spanyol válogatottnak talán túlságosan is nagy respektje van a bíróknál” – ezek már Ilyés Ferenc szavai.


Fotó: MTI

A négy találatot szerző Lékai Máté szerint kétszer ilyen tíz percet nem szabad csinálni egy mérkőzésen, mint ahog tettük azt a spanyolok ellen.

“Ekkora hátrányt a világbajnok ellen nem lehet behozni. A második félidőre kicsit jobban összeállt a támadójátékunk, de a védekezésben sajnos 17-17 kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Ki kell elemezni a látottakat, és az izlandiak ellen jobban kell teljesíteni.”

Manuel Cadenas, a spanyolok szövetségi kapitánya pedig érthető módon elégedett volt csapata játékával.

“Mindig nehéz az első meccs egy Európa-bajnokságon, de ma szerencsére nagyon magabiztosak voltunk. Végig uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével.”

A magyar válogatott legközelebb kedden, 18 órától lép pályára az Eb-n, amikor a norvégokat vasárnap 31-26-ra legyőző izlandi csapattal találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik