Sport

Pánikrohamot kapott egy beszélgetéstől, visszalépett az ukrán teniszező

Robert Prange / Getty Images
Robert Prange / Getty Images
Hétfőn még csak annyit lehetett tudni, hogy az ukrán Leszja Curenko személyes okokra hivatkozva visszalépett az Indian Wells-i tenisztornán, így ellenfele, az Australian Open-címvédő fehérorosz Arina Szabalenka játék nélkül jutott tovább a 3. fordulóból. Curenko aztán elmesélte az okokat.

Az ukrán teniszező elárulta, azt követően döntött így, hogy beszélt a WTA vezérigazgatójával, Steve Simonnal, és teljesen megdöbbentette az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatos vitájuk.

„Azt mondta nekem, hogy nem támogatja a háborút, de ha az orosz és a fehérorosz játékosok igen, akkor ez csak az ő véleményük, és ez nem zavarhat engem. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha ez vele történt volna, és ő lenne a helyemben, szörnyen érezné magát” – nyilatkozta Curenko.

Simon a reményét fejezte ki, hogy az oroszok és a fehéroroszok visszatérhetnek az olimpiára, úgy, ahogy a teniszben is

„Szerinte a fair play és az olimpiai elveket senki sem sértette meg, éppen ellenkezőleg. Arra a kérdésre, hogy megértette-e, mit mondott nekem, hogy az orosz katonai agresszió sújtja az országomat, igennel felet és hozzátette, ez a véleménye.

Teljesen megdöbbentett ez a beszélgetés, már Donna Vekic ellen is hihetetlenül nehéz volt játszanom. Amikor ki kellett mennem a pályára, pánikroham tört rám, mentálisan összeomlottam.

Hozzátette, hogy ukrán játékostársaival a WTA igazgatótanácsához fordult. A szervezet közleményében azt írta, elismeri minden ukrán sportoló érzelmeit ebben a nagyon nehéz időszakban.

„Egy folyamatban lévő szörnyű háborúnak vagyunk tanúi, amely továbbra is előre nem látott körülményeket hoz magával. Teljes támogatásunkról biztosítjuk Ukrajnát, és határozottan elítéljük az orosz kormány lépéseit. De a WTA alapelve biztosítja, hogy az egyes sportolók érdemeik alapján, mindenféle megkülönböztetés nélkül indulhassanak a profi teniszversenyeken, és ne büntessék őket az országuk vezetése által hozott döntések miatt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik