Sport

Férfi kézi: Eddig el voltunk kényeztetve

A Digi Sport Reggeli Start című műsorában Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke mondta el véleményét férfi kéziseink szereplése kapcsán.

Sajnálatos módon a VB-selejtezőn hazai pályán megszerzett háromgólos előnyünket nem tudtuk kihasználni Szlovéniában, így a visszavágón elszenvedett hatgólos vereség azt jelentette, hogy Magyarország nem vehet részt jövőre a katari világbajnokságon.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a kiesést követően elmondta, a rengeteg sérült játékos, a fáradtság és a kevés rendelkezésre álló idő miatt estünk szét a végjátékban. Úgy érzi tehát, elsősorban nem edzői hibák miatt kapott ki a magyar válogatott idegenben.

Ezzel kapcsolatban szólalt meg Vetési Iván.

Fotó: digisport.hu

Eddig el voltunk kényeztetve, tehát mostanáig nem kellett azzal szembesülnünk, hogy egy kvalifikációt követően nem jut ki a csapat valamely világeseményre a kapitánnyal. Most sem szabad másként cselekedni, mint korábban: elsősorban a szövetség szakmai stábjának kell kiértékelni a történteket, majd azt az értékelést, beszámolót az elnökség megvitatja a kapitánnyal közösen, utána hoznak döntéseket.”

Elterjedt az a szóbeszéd is, hogy a játékosok és az edző között nézeteltérések is lehetnek, mely rányomja bélyegét a csapat teljesítményére.

Erről a játékosokat is meg kell kérdezni, hogy valóban van-e ilyen probléma, hiszen fontos az ő véleményük is, de a hosszú távú célok megvalósításához nem szabad, hogy az egyéni motivációk döntsenek. Egy játékos legfontosabb feladata, hogy ha behívót kap, akkor rendelkezésre álljon. Természetesen, ha problémák vannak egy csapaton belül, akkor arra megoldást kell találnunk.”

A napokban az is felmerült, hogy Mocsai Lajos lehet a Testnevelési Egyetem rektora.

Nem ismerem a jogszabályi hátterét a TF különválási terveinek, de Mocsai kapitány rektorrá választása valóban új helyzetet teremtene, azonban ez még egy távoli döntés. Megtiszteltetés lenne a magyar kézilabda számára, ha ő vezetné az önálló Testnevelési Egyetemet.”- reagált a hírre Vetési.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik