Gazdaság

Leépít a Dunamenti Erőmű

kirugas(960x640)(4).jpg (kirúgás, )
kirugas(960x640)(4).jpg (kirúgás, )

A végleges bezárás elkerülése érdekében átszervezési programot indít a francia GDF Suez tulajdonában lévő Dunamenti Erőmű. Ennek érdekében több ütemben csoportos létszámleépítést hajtanak végre.

Magyarország egyik legnagyobbnak számító gáztüzelésű erőművében folyamatosról szakaszos üzemre állnak át, és költségcsökkentési intézkedéseket vezetnek be – írja a Népszabadság.

A Magyar Nemzet úgy értesült, gyakorlatilag felhagy az áramtermeléssel az erőmű, amely a leginkább villamosenergia-igényes napokon kívül a jövőben csupán Százhalombatta, és szakaszosan a helyi Mol finomító hőigényét szolgálja majd ki. Mint Jászberényi Zoltán, az erőmű vezérigazgatója elmondta, a jelentős elbocsátással járó lépés nem a rezsicsökkentés, hanem a piaci folyamatok eredménye. A jelenlegi gázárak mellett az eredetileg hőerőműnek épült egységben egyszerűen nem éri meg az áramtermelés. A lap úgy tudja, a leépítést követően mindössze száz dolgozó marad.


Fotó: MTI / Kovács Tamás

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik