Nagyvilág

Egykori alelnöke szerint a történelem majd elszámoltatja Donald Trumpot

Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mike Pence szerint szégyenteljes volt a Capitolium ostroma.

Mike Pence, Donald Trump korábbi alelnöke egy szombaton megtartott nyilvános beszédben ment szembe volt főnökével. Leköszönő alelnökként ő is a washingtoni Capitolium épületében volt 2021 január 6-án, amikor Trump feldühödött támogatói megostromolták az épületet, többek között az „Akasszuk fel Mike Pence!”-rigmust skandálva. A szenátus elnökeként formálisan neki kellett jóváhagynia a választás eredményét, ám a csalást emlegető Trump próbált nyomást helyezni rá, hogy ne ismerje el Joe Biden megválasztását.

Trump elnök tévedett. Nem állt jogomban felülírni a választási eredményt, és felelőtlen szavai veszélybe sodorták a családomat, valamint mindenki mást, aki aznap a Capitoliumban volt. Tudom, hogy a történelem elszámoltatja majd Donald Trumpot ezért

– mondta Pence, aki az elmúlt években ritkán hozta szóba az aznap történteket, de a hírek szerint maga is fontolgatja, hogy versenybe száll a 2024-es republikánus elnökjelöltségért, az indulását már tavaly bejelentő Trump egyik kihívójaként.

Szégyen, ami aznap történt, és gúnyt űzünk a tisztességből, ha bármilyen más módon beszélünk róla. Ezért ameddig csak élek, nem fogom kicsinyíteni az elszenvedett sérüléseket, az elveszett életeket vagy a törvény embereinek hősiességét azon a tragikus napon.

A Guardian megkérdezte Trump szóvivőjét, aki egyelőre nem reagált Pence szavaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik