Nagyvilág

Elfogták a karlsruhei gyógyszertári túszejtőt

AFP
AFP

A német rendőrség pénteken este behatolt abba a karlsruhei gyógyszertárba, ahol a nap folyamán egy férfi túszokat ejtett, és elfogták a feltételezett elkövetőt – közölték a helyi hatóságok. Előzetes értesülések szerint nem történt személyi sérülés.

A Reuters hírügynökség nem sokkal korábban szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy rendőrök taktikai felszerelésben rohamozták meg a patikát. A dpa német hírügynökség két durranásról számolt be.

A délután folyamán több embert ejtettek túszul a német város egyik patikájában. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap a hírportálján azt írta, hogy az elkövető egy férfi, és millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követelt a túszok – két ember – elengedéséért. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és széles körben lezárta a környéket. A hatóságok ugyanakkor nem nyilatkoztak az elkövető követeléseiről.

Az SWR szerint ugyanebben a belvárosi gyógyszertárban néhány hete egy férfi behatolt az üzlethelyiség személyzetnek fenntartott részébe, magához vett egy literes kiszerelésű metadont, és egy fűrészre hasonlító tárggyal megfenyegette a dolgozókat, majd elmenekült. Nem sikerült kézre keríteni.

A metadon erős fájdalomcsillapító, amelyet heroinfüggők gyógykezelésében is használnak a kábítószer helyettesítésére.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik