Belföld

A Megafon kormánypárti influenszere lemásodrendűzte az ukrajnai magyar katonákat

A Megafon egyik propagandistája, Trombitás Kristóf szerdán két kárpátaljai magyar katonáról posztolt a Facebookon, akik az Oroszország által indított háború kezdete óta részt vesznek az ukrán védelmi erők tevékenységében. A fotón mindketten a katonai ruhájukon lévő magyar zászlós felvarróra mutatnak rá, Trombitás pedig az alábbi megjegyzést fűzte a fényképhez:

„Számos történelmi példa és helyzet tanúsítja, hogy azon országok lakosai, akiket az országuk másodrendűként kezel, időről időre büszkék arra, hogy másodrendűként vezénylik őket vágóhídra”

A csütörtöki posztot ismertető 444.hu szerint Trombitás meglátásai a jelek szerint saját kommentelői körében sem arattak nagy sikert, és már ott is többen jelezték, hogy szó sincs vezénylésről: pontosan lehet tudni, hogy a két magyar férfi az orosz invázió kezdete után önként jelentkezett, hogy megvédjék hazájukat az agresszor Oroszországgal szemben.

Ráadásul mindketten számos alkalommal szerepeltek már a magyar sajtóban is: egyikük Sándor Fegyir, egyetemi oktató, aki bevonulásakor az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára volt, és a háború első szakaszában azzal lett harctéri híresség, hogy fotó készült arról, ahogy a lövészárokból, interneten keresztül tart órát.

A másik katona szintén az ungvári egyetem tanára, a matematikus Traski Viktor, aki az egyetemen az Ukrán-Magyar Oktatási és Tudományos Intézet dékánhelyettese, és tavaly májusban a kelet-ukrajnai frontról küldött videóban köszönte meg az MTA-nak a díját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik