Sport

A vártnál jobban megizzadt a Veszprém

Carlos Ortega (carlos ortega, )
Carlos Ortega (carlos ortega, )

A címvédő a Tatabánya otthonában diadalmaskodott a férfikézilabda NB I.-ben, ezzel megnyerte az alapszakaszt.

A címvédő MKB-MVM Veszprém az elmúlt hetekben remekelt a honi bajnokságban: a csapat előbb legyőzte a nagy rivális Szegedet, majd előbb 42-őt dobott a Győrnek, legutóbb pedig 41-et PLER-nek.

Szombaton, ebédidőben Tatabányára látogatott Carlos Ortega alakulata és talán a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött, ugyanis a hazaiak a 2-0-s kezdést követően az első játékrész felénél is vezettek még (8-6). Egyenlített a Veszprém, de még sikerült vezetnie a Tatabányának, azonban egy 5-0-s rohanással magához ragadta a kezdeményezést a vendég együttes, amely a félidőben hárommal vezetett (11-14).


Carlos Ortega együttese megnyerte az alapszakaszt
Fotó: MTI

A második felvonás is szoros játékot hozott, de a Veszprém így is növelni tudta az előnyét, az utolsó tíz perc kezdetén pedig már öttel vezetett a címvédő (18-23). A végjátékban az esélyeknek megfelelően a vendégek akarata érvényesült, végül 21-27 lett az eredmény.

Győzelmével a Veszprém megnyerte az alapszakaszt, a Tatabánya pedig akár visszacsúszhat a hatodik helyre.

Eredmény – férfikézilabda NB I.

Grundfos Tatabánya KC – MKB-MVM Veszprém 21-27 (11-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik