Kultúra

Meghalt Robert Blake

Michael Buckner / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Michael Buckner / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Nyolcvankilenc évesen, családja és barátai körében meghalt Robert Blake színész. Unokahúga, Noreen Austin csütörtökön kiadott közleménye szerint Blake szívbetegségben halt meg.

Blake az Our Gang gyerekszínészéből lett felnőttként is sikeres, az 1970-es években a Baretta című detektívsorozatának főhőseként ismerték, Emmyt is kapott  érte, de szerepelt az 1997-es Lost Highway – Útvesztőben, a Hidegvérrelben, ám karrierjét beárnyékolta, amikor 2001-ben megvádolták felesége meggyilkolásával. Először felmentették, de később egy polgári perben megállapították, hogy felelős a haláláért.

Blake New Jersey-ben született, majd a család Kaliforniába költözött, nem sokkal később az Our Gang című vígjátéksorozatban kapott szerepet. Játszott a Sierra Madre kincse című klasszikusban, és ő volt a gyilkos Perry Smith Truman Capote Hidegvérrel című regényének 1967-es adaptációjában. Négyszer jelölték Emmyre, a Judgment Day: The John List Story című tévéfilmért, a Blood Feudért, valamint kétszer a Barettáért, melyből egyszer meg is kapta a díjat. Nemzedékének legnagyobb színészei között tartották számon, ám karrierje letartóztatása után soha többé nem állt helyre.

2001 május 4-én Blake felesége, Bonny Lee Bakley egyedül volt a színész autójában Los Angeles Studio City negyedében, amikor lelőtték. Blake akkor azt mondta a rendőröknek, hogy az autóban hagyta feleségét, hogy visszatérjen az étterembe, ahol előtte vacsoráztak, mert ott hagyta a fegyverét, ám amikor visszaért az autóhoz, feleségét holtan találta. Négy évvel a gyilkosság után, melyből egy évek Blake börtönben töltött a tárgyalásra várva, az esküdtszék felmentette a vádak alól. Az ügyet akkoriban sokan hasonlították az O.J. Simpson-perhez, akit tíz évvel korábban felmentettek volt feleségének meggyilkolása miatt.

Robert Blake-et ugyanakkor később egy polgári ügyben egy bíró arra kötelezte, hogy fizessen harmincmillió dollárt volt felesége gyermekeinek. Fellebbezett, elutasították, mindössze annyit sikerült elérnie, hogy a büntetés összegét a felére csökkentsék. A színész mindvégig kitartott ártatlansága mellett.

Blake négy gyermek apja, 1983-as válásuk előtt huszonkét évig volt házas Sondra Kerr színésznővel. Bonnie Lee Bakley-t 2000-ben vette feleségül, majd 2017-ben ismét újranősült, feleségül vette régi barátját, Pamela Hudakot,  ám két évvel később válást kezdeményeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik