Élet-Stílus

Zsidró Tamás: A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot

Super TV2
Super TV2
Januárban váltottak életmódot a kedvesével, azóta 7 kilótól sikerült megszabadulnia.

Zsidró Tamás és kedvese márciusban ünneplik egyéves évfordulójukat. A mesterfodrász a hot! magazinnak árulta el, hogy a párjával nemrég Indiában jártak, az utazás pedig még inkább közelebb hozta őket egymáshoz. A kiruccanásuk kapcsán arról is mesélt a lapnak, hogy év elején életmódváltásba kezdtek, kiiktatták az étrendjükből a cukrot, a szénhidrátot, a nehéz húsokat és az alkoholt, az fegyelmezettségüknek pedig meg is lett az eredménye – derült ki a Blikk szemléjéből.

A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot, ezért úgy gondoltuk, megálljt kell parancsolni. Összesen hét hete étkezünk az új étrend szerint, és már 7 kiló mínusznál tartok. Közel húsz éve jógázom, ezért úgy gondoltam, egy indiai ajurvédás elvonulás még jobban segítene a megújulásban

– mondta Zsidró.

Fantasztikusan éreztük magunkat az ajurvéda-központban, ahol két hétig jógával, meditációval indultak a napjaink. Napi szinten ajurvédás orvosokkal konzultáltunk, akik különféle kezeléseket írtak elő: gyógynövényes, olajos masszázsokat kaptunk az egészségi állapotunknak megfelelően, valamint csak ajurvédás ételeket ettünk, Valentin-napon rizslevessel koccintottunk, ami meglehetősen tisztító hatású. Jót mosolyogtunk, hogy milyen »romantikus«, hogy így ünneplünk

– tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HOT! Magazin (@hotmagazin) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik