Belföld

A maffia vezérli a zavargásokat?

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) friss beszámolója szerint a Budapesten zajló spontán tüntetésekre egy idő után rátelepült egy szervezett bűnözői csoport, amely szélsőséges elemeket használ fel arra, hogy megdöntse a fennálló államrendet, és egyre nagyobb káoszt okozzon. Az NNI cáfol.

A Magyar Nemzet által idézett jelentésben azt állítják, hogy hétfőig még spontán tüntetések zajlottak a fővárosban, a keddi zavargások hátterében azonban már egy piramisszerű, jól felépített szerveződés fedezhető fel, amely többek között köztörvényes bűnözőkből áll, és részben kapcsolódhat a szervezett bűnözéshez. Szilvásy György kancelláriaminiszter tegnap egyébként azt mondta a Klubrádiónak, hogy parlamenti pártnak nincs köze a vandalizmushoz.

A Magyar Nemzet neve elhallgatását kérő informátora szerint azonban a titkosszolgálat és a szervezetet irányító Szilvásy csak azért fogalmazta meg a lesújtó jelentést, hogy erre hivatkozva esetleg bevezethesse a szükségállapotot az országban. A terjengő információk egy része olyan szervezett bűnözői csoportok által felhasznált szélsőséges társaságokról szól, amelyek terveket szőttek többek között a Parlament elfoglalására, és olyan félkatonai jellegű szervezetekkel állnak kapcsolatban, amelyeknek komoly szervezési tapasztalatuk is van.


Az NNI cáfol


A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese szombaton az MTI-nek cáfolta, hogy maffiacsoportok állnának a tüntetéseken történt zavargások hátterében. Petőfi Attila erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt az NNI budapesti sajtótájékoztatóján.

„Valóban vannak tömegdemonstrációk és spontán megmozdulások a fővárosban, viszont a szervezett jellegű elkövetésről, vagy maffiával való összefüggésről információk nem keletkeztek” – mondta Petőfi Attila.

Kijelentette: konkrét, személy elleni, vagy a tömeget veszélyeztető bejelentéssel nem rendelkeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik