Belföld

Az egyik ellenzéki városban kiszámolták, miért nincs pénz az önkormányzatok feladataira

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A szentendrei képviselő-testület ülésen a költségvetés tárgyalásakor az egyik képviselő saját számításai alapján mutatta be, hogyan csökkent le drasztikusan az elmúlt év során a központi költségvetésben az önkormányzatok kötelező feladataira adott támogatás aránya.

A Szentendre.hu-n közzétett adatok szerint a hét év során durván változott a helyzet.

Helyes Imre képviselő a testületi ülésen a költségvetési törvényekből, illetve az idei évre vonatkozóan a rendeleti költségvetésből kigyűjtött adatokkal mutatta be a visszaesést. A képviselő számításai szerint a központi költségvetésből 2015-ben 3,98, 2016-ban pedig 4,2 százalék százaléknyi támogatás jutott az önkormányzatoknak, ez az idei költségvetés esetében már 2,43 százalékra esett vissza.

Mint írták azoknak a feladatoknak a finanszírozásáról van szó, amelyeket az állam ír elő kötelező jelleggel az önkormányzatok számára.

A város polgármestere, Fülöp Zsolt szerint Szentendre esetében az állami finanszírozás aránya a tavalyi 50 százalékról 2023-ra 46 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy a kötelező feladatokra költendő összegnek még a felét sem állja a kormány. 54 százalékot a szentendreiek helyben maradó adóiból kell kifizetni.

Ezek a problémák nemcsak az elmúlt néhány évben nehezítették az önkormányzatok munkáját. Az elmúlt három évben azonban kicsúcsosodtak azok a financiális problémák, amelyek az önkormányzatok kivéreztetésének köszönhetőek

– mondta Fülöp Zsolt polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik