Sport

Gyengélkedtek a magyar kosárcsapatok

szolnoki olaj (szolnoki olaj)
szolnoki olaj (szolnoki olaj)

A Jászberény, a Körmend, az Atomerőmű és az Alba Fehérvár is kikapott az európai kupaporondon, egyedül a Szolnok tudott diadalmaskodni a magyar csapatok közül.

A Szolnok két ponttal győzött a bolgár Szamokov vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyedik fordulójában.

A keddi mérkőzésen a magyar csapat – a harmadik negyedbeli kiváló játékával – hét ponttal vezetett a zárószakasz előtt, s ebből kettőt megőrzött a végső dudaszóig. A szolnokiak legjobbja ezúttal is Lóránt Péter volt, aki 22 pontot és 12 lepattanót szerzett. A Szolnok 3/1-es mérleggel áll.

A Szolnok mentette meg a magyarok becsületét
Fotó: MTI

A Körmend hazai pályán 80-70-re kikapott az orosz Ljuberci együttesétől. A házigazda az első negyedben került 12 pontos hátrányba, s ezt követően hiába küzdöttek jól, nem tudtak felzárkózni riválisukra. A magyar csapat harmadik vereségét szenvedte el a sorozatban.

A további két magyar szereplője a sorozatnak, a Jászberény és az Atomerőmű is vereségbe szaladt bele: előbbi a török Bursától Salgótarjánban, utóbbi az Oradeától Romániában kapott ki.

Eredmények – Eurochallenge Kupa, 4. forduló (a sorozat honlapja szerint):

B csoport:

Oradea (román)-Atomerőmű 90-74 (21-17, 24-17, 23-14, 22-26)
a magyar csapat legjobb dobói: McGruder 27, Eilingsfeld 18

F csoport:

FORTRESS Jászberény-Bursa (török) 54-76 (7-23, 17-16, 17-26, 13-11)
a magyar csapat legjobb dobói: Raivio 14, Szögi 9, Markovic 9

D csoport:

Körmend-Ljuberci (orosz) 70-80 (14-26, 16-16, 23-23, 17-15)
a magyar csapat legjobb dobói: Rakocevic 20, Török 14

H csoport:

Szamokov (bolgár)-Szolnoki Olaj 76-78 (18-19, 22-17, 12-23, 24-19)
a magyar csapat legjobb dobói: Lóránt 22, Holiday 17, Oliver 16

Az Alba Fehérvár simán, 29 ponttal kikapott az ukrán Himik Juzsnij otthonában a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének nyolcadik fordulójában.

A magyar bajnok együttes csak az első negyedben tudta tartani a lépést riválisával, amely a folytatásban kiváló játékkal, fölényesen megnyerte a találkozót. Az Alba Fehérvár egy győzelme mellett hét vereséget könyvelhetett el ezidáig.

Eredmény – Férfi Európa Kupa, 8. forduló, F csoport (a sorozat honlapja alapján):

Himik Juzsnij (ukrán)-Alba Fehérvár 81-52 (23-16, 14-9, 26-13, 18-14)
a magyar csapat legjobb dobói: Somogyi 20, Hobbs 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik