Sport

Váratlan Olaj-vereség Szolnokon

A Siroki Wwin együttesétől hat ponttal kapott ki az Adria Ligában a Szolnoki Olaj, ezzel maradt az utolsó pozícióban.

Hosszú idő után megvolt a lehetősége a Szolnoknak arra, hogy elkerüljön az utolsó helyről az Adria Ligában. Ehhez az utolsó előtti Siroki Wwint kellett volna megverni.

A bosnyákok 16 forduló után 5 győzelemmel és 11 vereséggel álltak a 13. helyen, a 12. Krka Novo Mestónak is ez a mérlege, a Szolnoké pedig 4/12 volt.

Jól kezdett a magyar együttes, de pár gyors indítás után 18-11-re elment a vendégcsapat. Sikerült közelebb kerülni a negyed végére, sőt, a félidőben már a mieink vezettek három ponttal. Ez főleg Kalve érdeme volt, akinek ebben a szakaszban nagyon sült a keze.

A harmadik negyedben Neno Arseric hiába kért időt a bosnyákok zárkózása és vezetése után, a magyar csapat idegesen játszott. Ez 9 pontos vendégelőnyt eredményezett az utolsó tíz perc előtt.

A végén három pontot még hozott az Olaj, de kikapott, így nemcsak meccshátrányba került a Krka és a Siroki csapatéval szemben, hanem az egymás elleni eredmény sem kedvező számára.

Eredmény – férfi kosárlabda Adria Liga, 17. forduló:

Szolnoki Olaj KK – Siroki Wwin (bosnyák) 69-75 (19-21, 18-13, 10-22, 22-19)

Szolnoki Olaj KK: Simon 2, Horváth 11/9, Sehovics 8/3, Gay 2, Báder 10. Csere: Bell 8, Fodor -, Szabó 7, Németh 4, Kalve 17/9.

Siroki Wwin: Sutalo 15/3, Vragovic 5/3, Ramljak 8, Sakic 9/3, Rikic -. Csere: Barac 7/3, Jones 12/3, Persic 4/3, Bilinovac 3/3, Freeman 12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik