Sport

Hiába lett műkorcsolyabajnok, elvették tőle az aranyat – százéves a teniszlegenda Peterdy Márta

Arcanum
Arcanum
Február 21-én a századik születésnapját ünnepelte Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka, akivel a szövetség honlapja készített interjút.

Az 1923. február 21-én született örökös bajnoknő, aki először családja körében ünnepelte a nagy eseményt, aztán abban az elegáns, kellemes idősek otthonában szerveztek számára nagy ünnepséget Észak-Franciaországban, Normandiában, ahol azóta él, amióta eladta a házát. Az egykori kiváló játékos 1943-ban, 1951-ben, 1952-ben és 1956-ban is magyar bajnok lett egyéniben, és összesen 23 aranyéremmel vonult vissza.

„Szerencsére jó egészségben vagyok, és úgy érzem magam, mint egy ötvenéves” – nyilatkozta derűsen Peterdy Márta, aki 1956 óta külföldön él.

Én nem akartam elmenni, de a férjem azt mondta, jó, én elmegyek a két gyerekkel, te maradj itt. Muszáj volt vele menni, a gyerekeimet nem akartam otthagyni.

Elmondása szerint a legnagyobb teniszélménye éppen Franciaországban, Párizsban érte 1947-ben, amikor megnyerte a főiskolai világbajnokságot női egyesben, női párosban és majdnem vegyes párosban is.

Az ünnepelt elmesélte, hogy annak idején egy másik sportágban is bajnok lett, vitatott körülmények között.

„Műkorcsolyában is megnyertem a magyar bajnokságot, de betelefonáltak, hogy a Peterdy Márta nem lehet két sportágban bajnoknő. Nem tudom már, hogy hívták a lányt, akinek mondták, hogy ő nyerte a magyar bajnokságot. De mindenki tudta, hogy én nyertem” – tette hozzá.

Arcanum.hu Esti Újság, 1943. november 18.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik