Az ATV MTI-nek küldött közleménye szerint az Egyenes beszéd című műsorban Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője arról beszélt, hogy megvalósítja a terrorfenyegetés bűntettét a Budapest Rádiónak küldött hangüzenet. (Soha nem látott erőszakhullámot helyezett ugyanis kilátásba egy ismeretlen férfi a kereskedelmi rádióhoz postán megküldött CD-n, ha a kormány nem mond le szeptember 20-ig). A szóvivő hozzátette: egyelőre azt nyomozzák, ki küldte az üzenetet, más intézkedés még nincs. A műsorvezető ezt követően azt kérdezte, egyetért-e Pokorni Zoltán Orbán Viktorral abban, hogy „illegitim a kormány”? Utalt arra, hogy Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta, hogy ezt a kérdést a többi között neki is fel kell tenni.
Pokorni Zoltán azt mondta, hogy erre az MSZP elnökének válaszol majd, a műsorvezetőnek nem. Majd megkérdezte, miért hívták meg az adásba. Válasz: aktuálpolitikai kérdésekre válaszolni. Pokorni Zoltán ekkor felállt, letette a mikroportot és kiment.
„Átlátszó provokáció”
„A kormányzat el akar bizonytalanítani, meg akar félemlíteni mindenkit, aki kritikával merészeli illetni a szavahihetetlen, alkalmatlan kormányt. A Fidesz ebben a gyerekes játszmában nem vesz részt. Pokorni Zoltán ezért távozott ma este az ATV stúdiójából” – áll Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivőjének közleményében.
A Fidesz visszautasítja a kormányzat és egyes médiumok manipulatív próbálkozásait, és a magyar embereket is arra kéri, hogy ne üljenek fel a provokációknak, ne hagyják magukat újra megfélemlíteni a hatalmukat féltő és ahhoz foggal-körömmel ragaszkodó balliberális erők által.
Nyilvánvaló és átlátszó provokációról van szó, annak érdekében, hogy ne kelljen a kormány politikai hazugságai miatt előállt helyzetről, az embereket sújtó súlyos gondokról beszélni – áll a közleményben.
„Eszem ágában sem volt”
Az MTI megkereste az ATV műsorvezetőjét is. Kálmán Olga a történtekről magánvéleményeként elmondta: esze ágában sem volt provokálni, összességében arra volt kíváncsi, hogy a Fidesz alelnökeként és polgármesterjelöltként mi az önkormányzati választások tétje? „Az, amit Orbán Viktor mond, vagy szerinte mi?” Mint mondta, a terrorfenyegetést maga Pokorni Zoltán „emlegette”, miközben ő műsorvezetőként ezt szóba sem hozta.
