Élet-Stílus

Ez az elsőgenerációs iPhone egy lakás áráért cserélt gazdát egy tengerentúli aukción

LCG Auctions
LCG Auctions
Persze a hír hallatán fölösleges elkezdeni a fiók alján való keresgélést, a készülék ugyanis nem csak azért ért ennyit, mert 2007-ben adták ki.

Karen Green még 2007-ben kapott egy iPhone-t, de olyat tett – pontosabban nem tett – vele, ami a legtöbb ember fejében meg sem fordul: az elsőgenerációs okostelefont soha nem vette ki a csomagolásából. A döntés másfél évtizeddel később elég gyümölcsözőnek bizonyult, amikor az amerikai nő úgy döntött, hogy aukcióra bocsátja a készüléket.

A lefóliázott, bontatlan csomagolásban tárolt 8 gigabyte-os elsőgenerációs iPhone végül 63 356 dollárért – azaz közel 23 millió forintért – kelt el a februári online árverésen, ami a telefon eredeti, 599 dolláros – nagyjából 200 ezer forint körüli – árának több mint a százszorosa, ha az inflációt nem vesszük figyelembe.

Az aukció végösszege még az előzetes várakozásokat is felülmúlta, hiszen eredetileg arra számítottak, hogy csak 50 ezer dollárt (18 millió forintot) fognak kifizetni a készülékért.

„Egy eredeti, első kiadású, 2007-es modell felfedezése, amely még mindig vadonatúj, a gyári pecsét érintetlenül maradt, igazán figyelemre méltó” – nyilatkozta az árverést lebonyolító, LCG Auctions nevű, Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban található aukciósház egyik munkatársa, Mark Montero a BBC-nek.

Az árverés még február 2-án indult 2500 dollárról (900 ezer forintról), és összesen 27 licit kellett ahhoz, hogy valaki végül közel 64 ezer dollárt ajánljon az iPhone-ért.

Green egyébként egy 2019-es interjúban elmesélte, hogy a telefont egy munkahelyváltás után kapta ajándékba a barátaitól, de pont előtte vett egy másik mobilt magának, ezért aztán soha nem nyitotta ki az ajándék mobilt.

Ez egy iPhone, így sosem fog elavulni

– gondolta, majd betette a telefon a szekrény mélyére, és több mint egy évtizeden át elő sem vette.

És milyen igaza lett: bár internetezésre ma már elég macerás lenne használni a készüléket, most mégis annyi pénzt kapott érte, ami még az Egyesült Államok egyes részein is elég arra, hogy házat vagy lakást vegyen belőle.

A hűséges Apple-rajongók köztudottan jó pénzt fizetnek az eredeti termékekért. Tavaly egy korai, 1970-es évekbeli Apple számítógép prototípusa több mint 677 ezer dollárért – azaz több mint 240 millió forintért – kelt el.

Hasonlóan érintetlen állapotban lévő első generációs iPhone-ok is keltek már el korábban – az egyiket augusztusban 35 414 dollárért (közel 13 millió forintért), egy másikat pedig októberben 39 339 dollárért (több mint 14 millió forintért).

Karen Green a Business Insidernek azt is elárulta: szívesen megtartotta volna a telefont még tovább, hogy még nagyobb haszna legyen rajta, de most nagy szüksége volt a pénzre a New Jersey-ben működő vállalkozása finanszírozásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik