Szórakozás

Lemond a spanyol közlekedési miniszter, miután az új vonatok túl nagyok az alagutakhoz

Az állami vasúttársaság, a Renfe Operadora vezetője is benyújtotta felmondását.

Spanyolország közlekedési minisztere, Isabel Pardo de Vera, és az állami vasúttársaság vezetője, Isaías Táboas is benyújtotta felmondását február 20-án, miután kiderült, hogy a két észak-spanyolországi régió számára megrendelt több tucat új vonat túl nagy ahhoz, hogy átférjenek egyes alagutakon – írja a Guardian.

Spanyolország 258 millió eurót (közel 100 milliárd forint) költött olyan vonatokra, amelyek túl szélesek, így nem férnének át a vasúti hálózat alagútjain.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a három évvel ezelőtt megrendelt 31 szerelvényt eredetileg 2024-ben tervezték üzembe helyezni, hogy ezzel a rossz összeköttetésekkel rendelkező északi autonóm régiókban, Asztúriában és Kantábria tartományban leváltsák az elöregedő flottát – azonban a hiba miatt ez akár 2026-ig is elcsúszhat.

A Pedro Sánchez miniszterelnök vezette koalíciós kormány jóvátételre törekedett azzal, hogy bejelentette: az asztúriai és kantábriai hálózatokon ingyenes lesz az utazás mindaddig, míg az új vasútállomány 2026 elején meg nem kezdi a közlekedést.

A kormány hangsúlyozta, hogy a hibákat még a vonatok megépítése előtt észrevették, és hogy „egyetlen eurónyi spanyol pénz sem ment kárba” emiatt. A közlekedési minisztérium közleményében hozzátették, a helyzet még rosszabb is lehetett volna, ha kisebb vonatokat építenek, amelyek nem felelnek meg az utasok elvárásainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik