Élet-Stílus

Virág András és párja szakítottak

TV2
TV2
Az Exatlon Hungary egykori versenyzője nem zárja ki, hogy lehet még közös jövőjük, de jelenleg úgy érzi, hátrébb kell lépnie a kapcsolatából.

Virág András és kedvese, Costanza Calderale egy évvel ezelőtt kezdtek el járni, az elmúlt időszakban viszont problémák jelentkeztek a kapcsolatukban. A közösségi oldalaikról eltűntek a közös fotók, a Blikk megkeresésére pedig a sportoló elmondta, a párjával éppen külön költöznek egymástól.

Sajnos nem alaptalanok a feltételezések, jelenleg éppen szétköltözünk. Nekem nem az a szándékom, hogy szakítsunk, de tény, hogy úgy érzem, hátrébb kell lépnem ebből a kapcsolatból, mert időközben teljesen elfelejtettem önmagamat. Tudom, hogy a nők nem szeretik a szünet fogalmát, de úgy érzem, nekünk valóban erre van szükségünk. Én azt gondolom, ha valami egy ideig működött, de egy ponton túl elveszítjük egymást, akkor nem szégyen kicsit megállni és visszafordulni a legelejére, újrakezdeni mindent

– magyarázta az Exatlon Hungary egykori versenyzője, aki nem tartja kizártnak, hogy lehet még közös jövőjük Calderale-lel, de jelenleg úgy érzi, időre van szükségük.

Virág hozzátette, a sportolói karrierjének felépítése rengeteg energiáját emésztette fel korábban, ami mellett nem maradt ideje másra. Most szeretné újrakalibrálni magát, ez viszont rengeteg munkával és lemondással jár.

Most erre kell fókuszálnom, de tudom, hogy ezzel fájdalmat okozom a páromnak. Még azelőtt szerettem volna ebből a helyzetből kilépni, hogy ez nagyobb mérteket öltött volna

– mondta a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik