Belföld

Meg sem hallgatta a vizsgálónak jelentkező ex-navos Horváth Andrást az új Integritás Hatóság

Hadházy Ákos Facebook-oldala
Hadházy Ákos Facebook-oldala

Nem kellett az az Integritás Hatóságnak az egykori adóellenőr. Horváth András vizsgálói munkakörre jelentkezett az új korrupcióellenes szervezet álláspályázatán, ám be sem hívták a meghallgatásra. Azonnal jelezték a volt NAV-ellenőrnek, hogy nem érdemes próbálkoznia.

Horváth azt mondta a 24.hu-nak, hogy amikor látta a hatóság álláshirdetését, úgy érezte, mintha  rá szabták volna a kiírás feltételeit, ezért be is küldte a szakmai önéletrajzát és a jelentkezéshez szükséges motivációs levelet. Horváth 2013-ig az adóhatóság ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, ám az általa kirobbantott botrány miatt el kellett hagynia a NAV-ot. Horváth azt állította, hogy a NAV elnézőbben bánik a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal az adócsalási ügyben, amivel évente nagyjából 1000 milliárd forinttól esik el az állam.

Horváth most azt mesélte, hogy a tényleges kiválasztásra, a személyes meghallgatásra nem kerülhetett sor, mert a hatóság személyzetise felhívta, és jelezte, hogy nem fér bele az elképzelésekbe.

Horváth szerint ez az eljárás egyértelmű politikai diszkrimináció. Hasonló véleményen van Hadházy Ákos, független képviselő is, aki rendszeresen együtt dolgozik Horváthtal a hozzá befutó ügyek feltárásán.

Andrással sokat dolgoztunk együtt és tudom, hogy nem sok nála tisztességesebb, precízebb, szakszerűbb, a korrupciót kérlelhetetlenebbül üldöző, motiváltabb embert találhatna az új hatóság. Ha akarna. Az ő elutasításának csak politikai oka lehetett, és „csak” egy újabb bizonyíték arra, hogy a kirakat hatóság nem független a kormánytól

– írta Hadházy a Facebookján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik