Múlt hét végén a New York-i ENSZ-székházban magas szintű ülést tartottak az antiszemitizmus elleni globális erőfeszítésekről. Az Index arról ír, hogy az ülésen házigazdaként felszólalt Linda Thomas-Greenfield is, az Egyesült Államok nagykövete, aki rögtön a beszéde elején Magyarországra irányította a teljes hallgatóság figyelmét azzal, hogy
amíg Ukrajnában zsinagógákat ér orosz rakétacsapás, addig Magyarországon holokauszt-emlékművet rongálnak vandálok.
A cikk szerint a nagykövet beszédében Magyarország arra volt példa, hogy „az antiszemitizmus szerte a világon elterjedt és növekszik. A gyűlölet ezen legrégebbi formája ismét fenyegeti a zsidó emberek biztonságát és az összetartozás érzését, amelyet megérdemelnek.” Hozzátette, hogy „ezt a gyűlöletet nemcsak a szélsőséges csoportok szítják, hanem a mainstream politikai vezetők, népszerű hírességek és hatalmi pozícióban lévő emberek is. A gyűlöletet online és személyesen is tovább fokozzák. Közvetlenül és közvetve. Burkoltan és kint, a szabadban.”
A magyar delegáció ugyan a tudósítás szerint részt vett az ülésen, nem szólalhattak fel, így a magyar nagykövetnek az ülést követően személyesen kellett eljárnia az állítások miatt.
Az Index azt írja, az amerikai képviselet zárt ajtók mögött elismerte, hogy hibáztak, és valójában Svédországban történt az incidens, amikor megrongálták Raoul Wallenberg szobrát. A magyar nagykövetség ezután nyilvánosság előtti korrekciót kért az Amerikai Egyesült Államok képviseletétől, ami nem történt meg.
A lap birtokába jutott dokumentum szerint az amerikai diplomácia a maga részéről azzal tekinti lezártnak az ügyet, hogy a beszéd hivatalos leiratában áthúzták a Magyarországra vonatkozó részt.
Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az Index megkeresésére kijelentette, egészen felháborító, hogy az ENSZ nyújtotta széles nyilvánosság előtt alaptalan és hamis állításokat tett az Egyesült Államok nagykövete Magyarországról.
Mivel a magyar delegációnak nem biztosítottak felszólalási lehetőséget az amerikai házigazdák, így csak az ülést követően tudtunk panasszal élni. Az ügy jelenleg ott tart, hogy zárt ajtók mögött az amerikai fél elismerte, hogy hibázott, de ezen túlmenően nem adtak ki sem tisztázó, sem bocsánatkérő nyilatkozatot, ami egy ilyen szituációban minimum elvárás a diplomáciában. Ami még megdöbbentőbb, hogy miután nyilvánvalóan kezdett kellemetlenné válni az ügy, a beszéd hivatalos leiratában nemes egyszerűséggel áthúzták a Magyarországra vonatkozó részt, ezzel kezelve a helyzetet
– fogalmazott.
Paczolay Máté hozzátette, hogy a magyar külügyi vezetés értesülései szerint valószínű, hogy az amerikai nagykövet beszédírója tévesztett. Közölte, amennyiben tényleg csak egy felkészületlenségből fakadó hibáról van szó, és nem szándékos csúsztatásról, úgy érthetetlen, hogy a képviselet miért nem ad ki nyilatkozatot a helyzet rendezése érdekében.
A külügyi szóvivő szerint az egész esemény komolyan vehetőségét megkérdőjelezi, hogy egy antiszemitizmussal foglalkozó kiemelt jelentőségű ülésen minden körültekintést nélkülözve valótlanságokat lehet állítani egy országról a teljes diplomáciai kar jelenlétében mindenféle következmény nélkül.
Paczolay Máté leszögezte,
Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és minden magát nyíltan zsidónak valló személy biztonságban érezheti magát az országban, ellentétben egyes nyugat-európai nagyvárosokkal.