Sport

A Szolnok megszenvedett a sikerért Kecskeméten

A férfi kosárlabda NB I.-ben a címvédő négypontos sikert aratott a keleti rangadón, de a végén rezgett a léc Pór Péter csapatának.

A Kecskemét hazai pályán még veretlen volt a szomszédvárak csatája előtt, de Stojan Ivkovic tudta, hogy ez a meccs akár meg is változtathatja ezt a mérleget.

A találkozó előtt a kecskemétiek edzője elmondta, két meccs jelent presztízsösszecsapást számára a bajnokságban, az egyik a Szolnok, a másik az Albacomp elleni mérkőzés. Tudták ezt a szolnokiak is, akik “Ivkovic, persona non grata” feliratú transzparenssel készültek egykori edzőjüknek, ami jelezte, a tréner nemkívánatos személy a Tisza partján.

Jól kezdte a találkozót a Kecskemét, a Szolnok eleinte nem találta a ritmust, de nagy hátrányba nem került a címvédő. A meccs felénél már az Olaj vezetett négy ponttal, a harmadik negyedben pedig növelni tudták az előnyt.

A Kecskemét két játékelemben mindenképpen alulmaradt a vendégekkel szemben. A büntetőit pocsék százalékkal értékesítette, ez különösen az utolsó negyedben bosszantotta a szurkolókat, hiszen akkor feljött a KSE 4, 3, illetve egy alkalommal 2 pontra is.

A másik probléma a két irányító formája volt, sem Thomas Kelley, sem Wittmann Krisztián nem választott jó döntéseket a támadások formálásakor. Wittmann az utolsó negyedben háromszor is a sűrűjébe ment, miközben passzolnia kellett volna. A Szolnok egyébként csak a játék második felében vetette be a bolgár Nikolovot, aki meg is zavarta a hazaiakat.

A Szolnok a tabella negyedik helyére lépett a győzelme után, a Kecskemét 6 győzelem mellett 4 vereséget számlál, és az ötödik.

Eredmény – férfi kosárlabda NB I.

Kecskeméti KSE-Szolnoki Olaj 72-76 (20-13, 17-28, 17-24, 18-11)

Legjobb dobók: Vukadinov 15, illetve Gay 17, Trotter 15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik