Sport

Kivágták a vérhólyagot a lábából, de már újra edz Piros Zsombor

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Egyhetes kényszerpihenő után újra elkezdte az edzéseket Piros Zsombor, a magyar tenisz Davis Kupa-válogatott tagja, akinek a felkészülését immár nem Noszály Sándor irányítja, írta az MTI.

A 23 éves játékos múlt pénteken bravúrral legyőzte Benjamin Bonzit a franciák elleni, tatabányai DK-selejtezőben, másnap azonban már nem tudott kiállni, és egy hetet ki kellett hagynia.

Ki kellett vágni a vérhólyagot a lábamból, még nem tudok csúszni, de már jól tudok mozogni. Szerintem keddre jól leszek, a következő versenyem kezdésére

– nyilatkozott Piros Zsombor a magyar szövetség honlapján, hozzátéve, hogy legutóbb 2019-ben volt ilyen fajta sérülése, akkor fel kellett adnia egy meccset miatta.

A magyar teniszező a jövő héten a franciaországi Cherbourgban, egy challenger-tornán szerepel.

„Nem leszek százszázalékos, nem edzettem egy hetet, így nehéz lesz, de szerintem jó lesz a lábam. Nem számítok óriási sikerre, de ilyenkor is szoktak meglepő eredmények születni.” – fogalmazott.”

Piros Zsombor Szintai Dáviddal utazik a viadalra.

„Sajnos Noszály Sándorral két év után véget ért a közös munka, és most edző nélkül vagyok. Ezen a héten a testvéremmel mentem volna Vilniusba, azt ugye lemondtam a sérülésem miatt, hála Istennek, hogy Dávid barátom elfogadta ezt a felkérésemet a következő hétre, nagyon örülök neki” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik