Élet-Stílus

Nem korlátozták a gyermekek fegyverviselési jogát Missouriban

A republikánusok vezette törvényhozás elutasította azt az intézkedést, amely megakadályozta volna, hogy kiskorúak felnőtt felügyelete nélkül fegyvert tarthassanak maguknál.

Missouriban leszavazták azt a törvényjavaslatot, amely megakadályozta volna, hogy kiskorúak lőfegyvert hordhassanak maguknál nyilvános helyen, felnőtt felügyelete nélkül – írja a Guardian. A február 8-ai szavazáson 104-39 arányban, mindössze egy republikánus támogatása mellett utasították el a benyújtott intézkedést.

Donna Baringer demokrata képviselő azt mondta, hogy körzetében a rendőrség kérte a változtatást, annak megakadályozása érdekében, hogy „14 évesek sétáljanak végig az utca közepén St. Louis városában AR-15-ös fegyverekkel”.

Most felbátorodtak, és ilyenekkel sétálgatnak körülöttünk. Amíg konkrétan nem veszik elő a fegyvereiket, addig a rendőreink keze meg van kötve.

– mondta Baringer.

Míg a kritikusok és demokraták elítélték a republikánus törvényhozókat a javaslat elutasításáért, néhány republikánus, például Tony Lovasco megvédte a döntést:

A kormánynak olyan cselekményeket kellene tiltania, amelyek közvetlenül mérhető kárt okoznak másoknak, nem pedig olyan tevékenységeket, amelyekről csak gyanítjuk, hogy eszkalálódhatnak.

mondta a Washington Postnak adott nyilatkozatában Lovasco.

Általánosságban elmondható, hogy nem emelünk vádat az emberek ellen azért, mert úgy gondoljuk, hogy ártani fognak valakinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik