Nagyvilág

Nyolc évet kapott egy közismert lengyel újságíró Fehéroroszországban

Leonid SHCHEGLOV / BELTA / AFP
Leonid SHCHEGLOV / BELTA / AFP

Nyolc év börtönre ítéltek Fehéroroszországban egy lengyel újságírót, aki egyben a helyi lengyel kisebbség prominens tagja is – írja az AP.  A 49 éves Andrzej Poczobut még 2021-ben került letartóztatásba. Most Grodno városában zárt tárgyaláson találták bűnösnek Fehéroroszország nemzetbiztonsági érdekeinek megsértésében és „viszálykeltésben”.

Poczobut, a népszerű lengyel Gazeta Wyborcza című lap újságírója, valamint a Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének egyik vezető személyisége. 2020-ban az Alekszandr Lukasenko elnök sokadik győzelmét hozó – nyilvánvalóan elcsalt – választások után részletesen tudósított a tüntetésekről. Az ezeket követő megtorlás során több mint harmincötezer embert tartóztattak le, ezreket vertek meg a rendőrök, és további tízezrek menekültek külföldre Fehéroroszországból.

A Poczobut elleni vádirat a tüntetésekről szóló tudósításaira, valamint a fehéroroszországi lengyelek védelmében tett kijelentéseire hivatkozik. Utóbbiakban Poczobut a Lengyelország elleni 1939-es szovjet inváziót például „agressziónak” nevezte.

A bíróság e „bizonyítékok” alapján döntött úgy, hogy a lengyel újságíró bűnös az ellene felhozott vádakban.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdai tweetjében elítélte a „fehérorosz rezsim embertelen döntését”, és ígéretet tett arra, hogy „mindent megtesz az igazságért bátran harcoló lengyel újságíró támogatásáért”.

Bár független újságírókat és nyugati diplomatákat szerdán nem engedtek be a tárgyalóterembe, a hivatalos bírósági fotók alapján Poczobut sötét karikákkal a szeme alatt jelent meg a tárgyaláson, és jelentős mértékben le is fogyott.

Poczobut hozzátartozói elmondták, hogy fogvatartása alatt megtiltották, hogy a családtagjai látogassák, illetve még a tizenkét éves fia leveleit sem kaphatta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik