Nagyvilág

Ép köldökzsinórral mentettek ki egy újszülöttet Szíriában a romok alól

Rami al SAYED / AFP
Rami al SAYED / AFP

Újszülött csecsemőre bukkantak egy leomlott ház romjai alatt Szíriában – írja a szaúd-arábiai hátterű Al Arabiya News. A beszámoló szerint a köldökzsinórja még ép volt, a kislány pedig halott édesanyján függött. Mindez órákkal a hétfő hajnali földrengés után történt. A kislány édesapja és négy testvére szintén meghaltak a földrengésben.

Hangokat hallottunk, miközben ástunk. Ahogy eltakarítottuk a port, megtaláltuk a babát, akinek a köldökzsinórja még épség volt, ezért elvágtuk, és az unokatestvérem kórházba vitte

– mondta a kislányt megmentő férfi az AFP nemzetközi hírügynökségnek.

A kislányt az aleppói Afrin kórházban kezelik. Orvosa szerint nagyjából hét órával azután születhetett meg, hogy a 7,8-as erősségű földrengés elérte Szíriát és Törökországot.

„A kislány állapota stabil. Az egész testén több zúzódás és horzsolás volt. A kemény hideg miatt kihűléssel érkezett, fel kellett melegítenünk és kalciumot adnunk neki” – számolt be a kezelőorvos, aki szerint a gyermek még az édesanyuaanyja méhében szerezhette a zúzódásokat.

James Elder, az UNICEF szóvivője szerint több ezer gyermek vesztette életét a Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik