Élet-Stílus

Csodát tett a 30 napos pizzadiéta a személyi edzővel

Napi 10 szelet volt a kísérletező kedvű északír sportember menüje egy hónapon át, mégis hat kilót fogyott.

Több mint 6 kilogrammot fogyott januárban egy észak-írországi Bangorban élő személyi edző, aki kizárólag pizzát – illetve olykor néha egy kis nasit – evett egy kihívás részeként. A 34 éves Ryan Mercernek ráadásul a közösségi oldalán megosztott előtte-utána videója szerint láthatóan még az a bravúr is összejött, hogy az izomtömegét is sikerült növelnie ebben a 30 napban.

A Daily Mail által bemutatott sportember reggelire, ebédre és vacsorára is pizzát evett minden nap, és saját bevallása szerint azért vállalta be a kihívást, hogy megmutassa, hogyan lehet kalóriadeficites diétával fogyni anélkül, hogy korlátozni kellene a kedvenc ételeket.

Mercer szokásos étrendje a rugalmas táplálkozásra épül, egészséges fehérjebevitellel, valamint napi hét-tíz adag gyümölcs és zöldség fogyasztásával. A kihívás ideje alatt azonban csak pizzát evett.

Valamint jó előre gondosan megtervezte az étrendjét, és minden elfogyasztott pizzát saját kezűleg készített el ebben az egy hónapban – de közben természetesen a szokásos edzésprogramjával sem hagyott fel.

@rmnutrition88 Heres What Happened When I Ate Pizza For 30 Days In A Calorie Deficit #thepizzadiet #pizzafor30days #fitnessreel #nifoodblogger #gym #northernireland #gym #personaltrainertips ♬ Funk Rave - Don´t Let Me Down 140 Bpm - kirtap

A január nehéz hónap az emberek számára, ha a fitneszcélokról van szó

– kezdte a magyarázatot a személyi edző, akinek az átváltozását megörökítő TikTok-videóját hat nap alatt közel hatmillió alkalommal játszották le.

„Az én célom az volt, hogy rávilágítsak: a zsírégetés nem csak a bevitt és a leadott kalóriákról szól, és nem csak a korlátozásokról. Nem kell korlátozni a kedvenc ételeinket ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. És arra is szerettem volna ösztönözni a nézőimet, hogy minél többen készítsenek maguknak ételt” – folytatta a beszámolót, majd bevezetett a részletekbe is:

„Naponta két pita pizzát és egy nagyobb tészta alapú pizzát ettem, ez nagyjából napi tíz szeletet jelentett. Ezen kívül hagytam helyet további nassolnivalóknak is” – fejtette ki. Aztán hozzátette azt is, hogy egyébként azért esett a pizzára a választása, mert az az egyik kedvenc étele, de nehezen sikerült belesűríteni az időbeosztásába, hogy minden egyes alkalommal saját maga készítse el a pizzákat.

Míg ő ledobott pár kilót a házi készítésű pizzáknak köszönhetően, addig a pénztárcája megdagadt – hiszen a pizzadiéta alatt átlagosan napi 10 fontot, azaz nagyjából 4300 forintot költött.

„Mindent házilag főztem. A becsült napi költség körülbelül napi 6 font volt két pitta pizza, egy tészta alapú pizza és három saláta mellé. Ezen kívül körülbelül 2-3 fontot költöttem naponta rágcsálnivalókra” – avatott be a részletekbe.

Bár sok követője nem számított arra, hogy a pizzadiétával le lehet fogyni, Mercer így tervezte az egészet:

Ez egy gondosan megtervezett diétás stratégia volt. Megterveztem egy rendszert, és ezzel értem el a célomat. A napi kalóriabevitelt hétfőtől péntekig 1800-2100, szombaton és vasárnap 2700 kcal-ban határoztam meg, a napi fehérjecél 140 g volt, a napi gyümölcs- és zöldségadagolási cél pedig minimum napi hét adag

– bár arra talán még ő sem számított, hogy ennyi fölösleges kilótól fog megszabadulni.

Legújabb TikTok-videói szerint a közösségi oldalon 27 ezer követővel rendelkező, táplálkozási és edzéstippeket osztogató Ryan Mercer azóta sem állt le a kísérletezgetéssel. Februárban ugyanis burgerdiétát tart.

@rmnutrition88 The Burger Diet Day 4 🍔🍔 Get This Viral! #fitnessreel #nifoodblogger #northernireland #personaltrainertips #tiktokgym #caloriedeficit #vlog #tiktok #tiktokviral #gym #gymtok #fitnessmotivation #caloriedeficitmeals #fitnesstips #theburgerdiet ♬ I Think I'm in Love - AWS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik