A hétvégi Grammy-gálán Madonna is átadott egy díjat, de ennél nagyobb médiafigyelmet kapott az, hogy a 64 éves énekesnő arca a plasztikai beavatkozások miatt teljesen megváltozott, szinte alig lehetett ráismerni. Madonna nem hagyta annyiban a dolgot, hosszú Instagram-posztban válaszolt a kritikusainak.
Ahelyett, hogy az lenne a fókuszban, amiről a beszédemben is szó volt, hogy hálát kell adnunk az olyan félelmet nem ismerő művészeknek, mint Sam Smith és Kim Petras, sokan úgy döntöttek, hogy inkább csak a rólam készült közeli fotókról beszélnek, amiket sajtófotósok készítettek teleobjektíves fényképezőgéppel, és amik bárki arcát eltorzítanák. Ismét az ageism [életkor alapú diszkrimináció, amikor valakit a kora miatt ér hátrányos megkülönböztetés – a szerk.] és a nőgyűlölet hálójába kerültem, ami átszövi egész világunkat. Egy olyan világot, ami nem hajlandó ünnepelni a nőket 45 éves koruk után, és szükségét érzi, hogy büntesse őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasok és kalandvágyók maradnak
– fogalmazott Madonna, majd úgy folytatta: soha nem kért bocsánatot a kreatív döntéseiért, a kinézetéért vagy az öltözködéséért, és nem most fogja elkezdeni.
A karrierem kezdete óta folyamatosan lealacsonyít a média, de ezt egy próbatételnek veszem, és örömmel vállalom az úttörő munkát, hogy az utánam jövő összes nő életét megkönnyítsem a jövőben.
Mint írja, áll elébe a még előtte álló sok évnyi lázadásnak, határfeszegetésnek, patriarchátussal szembeni kiállásnak, és legfőképpen annak, hogy élvezze az életét.
Boruljatok elém, ribik!
– zárta sorait az énekesnő, aki bejegyzése mellé egy videót mellékelt, ebben Cardi B, Sam Smith és Honey Dijon társaságában látható a Grammy-díjétadón.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon