Kultúra

25 millió forintért kelt el David Bowie egy dalszövegének kézirata

Oli Scarff / Getty Images
Oli Scarff / Getty Images
Az 1972-ben kiadott kislemez a második helyig menetelt a brit slágerlistán.

David Bowie The Jean Genie című dalának kézirata 57 ezer fontért, azaz 25 millió forintért kelt el a brit Omega Auctions árverésén – írja az MTI.

A The Jean Genie című kislemez 1972 novemberében, az Aladdin Sane című album előfutáraként jelent meg, és egészen a brit lista második helyéig kúszott. A dal kéziratát a legenda a következő évben, 1973-ban ajándékozta Neal Petersnek, aki akkor indította be Bowie rajongói klubját New Yorkban.

A tizennyolc soros szöveget

Bowie egy A4-es méretű papírra írta, majd aláírással és dátummal is ellátta.

A tételhez emellett egy levél is tartozott, amiben arról esett szó, hogy hogyan jutott a lap Peters-hez, de néhány, a rajongói klubbal kapcsolatos dokumentum másolatát is csatolták hozzá.

Az aukcióra most, ötven évvel később a megajándékozott ajánlotta fel az értékes dokumentumot, hiszen látta, hogy a Starman szövege nemrégiben 203 500 fontért, azaz közel 90 millió forintért talált új gazdát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik