Kultúra

Először nyilatkozott a botránya óta Armie Hammer

JON KOPALOFF / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
JON KOPALOFF / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Két évvel azután, hogy szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak sorozatával szembesült, amelyek véget vetettek filmes karrierjének, Armie Hammer megszólalt, hogy elmondja a saját verzióját a történetről. Hammer – aki ellen a Los Angeles-i rendőrség nyomozást indított, miután nemi erőszakkal vádolták meg – tagad minden bűncselekményt, de elismerte, hogy érzelmileg bántalmazta korábbi partnereit, akikkel az interneten ismerkedett meg. A színész – akit kannibáls fétissel is megvádoltak, amikor számos bizarr és erőszakos üzenet került napvilágra, amiket ő küldött különféle nőknek – most azt mondja, hogy a BDSM iránti érdeklődése onnan ered, hogy 13 éves korában szexuálisan zaklatta ifjúsági lelkésze.

Ez azt jelentette számomra, hogy a szexualitás úgy került be az életembe, hogy teljesen kicsúszott az irányításom alól. Tehetetlen voltam ebben a helyzetben. Nem tudtam befolyásolni a helyzetet. A szexualitás egy olyan ijesztő módon került a képbe, ahol nem tudtam irányítani. Az érdeklődésem ezután a következőkre irányult: azt akarom, hogy én irányítsam a helyzetet, szexuálisan

– mondta Hammer az Air Mail című digitális hírlevélnek.

Az esetről, amelyet a cikkben „öngyilkossági kísérletként” ír le, Hammer a következőket mondta: „Csak kisétáltam az óceánba, kiúsztam, ameddig csak tudtam, és reméltem, hogy vagy megfulladok, vagy elüt egy hajó, vagy megesz egy cápa. Aztán rájöttem, hogy a gyerekeim még a parton vannak, és hogy ezt nem tehetem meg velük.”

Az Air Mailnek nyilatkozva Hammer határozottan tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és azt mondta, hogy a 2021-es vádak középpontjában álló együttlétek mind kölcsönösek voltak:

Ezek a fiatalabb nők a 20-as éveik közepén jártak, én pedig a 30-as éveimben. Akkoriban sikeres színész voltam. Boldogok voltak, hogy velem lehettek, és ezért igent mondhattak olyan dolgokra, amire talán maguktól nem mondtak volna igent

– mondta a színész, aki szerint leginkább seggfejként viselkedett, és hogy egyenlőtlenek voltak emiatt az erőviszonyok azokban a kapcsolatokban.

Azért vagyok itt, hogy beismerjem a hibáimat, vállaljam a felelősséget azért, hogy seggfej voltam, hogy önző voltam, hogy kihasználtam az embereket, hogy jobban érezzem magam, és amikor végeztem, továbbléptem. Most már egy egészségesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb ember vagyok. Olyan módon tudok ott lenni a gyerekeimnek, ahogy soha nem voltam… Igazán hálás vagyok az életemért, a felépülésemért és mindenért. Nem mennék vissza, és nem élnék át újra mindent, ami történt velem

– mondta a színész.

Az Air Mail kommentárjában felhívja a figyelmet arra, hogy Hammert, aki tisztázni szeretné a nevét, egyelőre semmilyen jogi eljárásban nem mondták ki bűnösnek, mégis páriává vált Hollywoodban, írja a Guardian.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik