Nagyvilág

61-re emelkedett a pesavari merénylet halottainak a száma

Abdul MAJEED / AFP
Abdul MAJEED / AFP

Már legkevesebb 61 halottja van annak a hétfői terrortámadásnak, amelyet az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik mecsetjében követtek el, a sebesültek számát 150-re teszik – közölték a helyi hatóságok. Idzaz Hán pesavari rendőrkapitány a Reuters hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy sok sebesült állapota válságos.

A mecsetben nagyjából négyszáz hívő imádkozott éppen, köztük több rendőr a közeli rendőrőrsről, amikor a támadó működésbe hozta a testére erősített robbanómellényt. A detonáció következtében az épület egy része beomlott, emiatt különösen nagy a sérültek száma.

Muhammad Aszin Hán, a Lady Reading kórház szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy eddig hatvanegy holttestet találtak, és hatvan sebesültet szállítottak be a kórházba. Sok sebesültet a város más kórházaiban ápolnak.

A merénylet napján érkezett volna pakisztáni látogatásra Mohammed bin Zajed Al Nahjan, az Egyesült Arab Emírségek elnöke, aki az utolsó pillanatban – hivatalos indoklás szerint a heves eső miatt – lemondta a látogatást, kedden pedig a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét várják Iszlámábádba, hogy a válságos fizetési mérleghiánnyal küzdő országnak nyújtandó hitelről kezdjenek tárgyalásokat.

Sebhaz Sarif pakisztáni kormányfő elítélte a támadást, és véradásra szólította fel az embereket. Kijelentette: semmi köze az iszlámhoz annak, aki ima közben vesz célba muszlim hívőket.

New Yorkban António Guterres ENSZ-főtitkár a szóvivője útján tudatta, hogy határozottan elítéli az öngyilkos merényletet. „Rendívül alávaló dolog, hogy imahelyen kövessenek el ilyen támadást” – idézte a főtitkár szavait Stéphane Dujarric.

Pesavarban, az Afganisztánnal határos Haibar-Pahtúnhva tartomány székhelyén fegyveres csoportok, köztük a pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) rendszeresen követnek el támadásokat. A hétfői merénylet elkövetőjeként egyelőre nem jelentkezett senki.

2022 márciusában az Iszlám Állam terrorszervezet helyi csoportja jelentkezett egy pesavari síita mecsetben történt, 64 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet elkövetőjeként.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik