Nagy elismerés, hogy az idei tanévre már több mint ezer marokkói hallgató jelentkezett magyarországi egyetemekre, ez azt mutatja, hogy a hazai felsőoktatás színvonalának javulása világszerte köztudott, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Abdellatif Miraoui marokkói felsőoktatásért és innovációért felelős miniszterrel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a 2023 és 2025 közötti időszakban évi 150-ről 165-re növelik a marokkói diákok számára biztosított ösztöndíjas helyek számát a magyarországi egyetemeken.
Kiemelte, hogy folyamatos bővülés mellett az idei tanévre ismét rekordszámú jelentkezőt regisztráltak az észak-afrikai országból: 1151-en pályáztak, főként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, a Debreceni Egyetemre és a Pécsi Tudományegyetemre.
Márciusban közös ülést tart a magyar és a marokkói rektori konferencia, magyarországi intézmények vendégoktatókat küldenek a legnagyobb marokkói egyetemekre, illetve közös kutatási pályázatokat is finanszíroznak
– sorolta. „Nekünk fontos célunk az, hogy a magyar felsőoktatási rendszer nemzetköziesítése az elkövetkezendő időszakban is kellő lendülettel haladjon”, szögezte le. „Az a tény, hogy erre a tanévre ezer feletti marokkói hallgató jelentkezett magyarországi egyetemekre, azt mutatja, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának javulása köztudott az egész világ felsőoktatási rendszerében, és mi ezt nagy elismerésnek vesszük”, tette hozzá.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy ugyan Marokkó nincs éppen a közelben, mégis súlyosan szembesül az ukrajnai háború negatív hatásaival, minthogy búzaimportja jelentős része eddig Oroszországból és Ukrajnából származott. “Ez is bizonyíték arra, hogy a háború a világ minden pontján súlyos problémákat okoz” – húzta alá.
Marokkó és Magyarország is érdekelt abban, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában, hiszen minél előbb lesz béke, annál reálisabb esélyünk lesz arra, hogy súlyos globális kihívásokat tudjunk megelőzni
– mondta. A miniszter kitért az Európába irányuló illegális migráció jelentette kihívásra, és figyelmeztetett, hogy ennek kezelésében Marokkónak is fontos szerepe van.
Mi itt az elmúlt hat-hét évben megtapasztaltuk, hogy ha Észak-Afrikában stabilitás van, akkor a ránk háruló migrációs nyomás kisebb. Ezért mi megbecsüljük azokat az országokat, amelyek a stabilitásukkal Észak-Afrikában gyakorlatilag megképzik Európa védelmi vonalát, és ezért Marokkó szerepét is nagyra becsüljük
– jelentette ki. Kiemelte: hazánk némi segítséget is tud nyújtani ehhez, ugyanis 2023-tól a magyar nagykövetség tölti be a NATO összekötői pozícióját Marokkóban.
Üdvözölte, hogy az arab ország 2020-ban normalizálta kapcsolatait Izraellel az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében, ami szavai szerint nagymértékben hozzájárult a globális biztonság és stabilitás megerősítéséhez.
Szijjártó Péter a kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos fejlődésére is kitért, hangsúlyozva, hogy tavaly rekordot döntött a kereskedelmi forgalom, értéke, 16 százalékos bővüléssel, elérte a 300 millió dollárt, írja az MTI.