Meghalt egy brit férfi kábítószer-túladagolásban, mikor a családjával Floridában nyaralt – írja a Daily Mail. Philip Weybourne szervezetében fentanilt találtak, amit vélhetően nem szándékosan vásárolt.
A 40 éves férfi egy nemzetközi informatikai cég igazgatója, tavaly májusban látogatták meg a Disney Worldöt. Az apa egy ponton otthagyta a családját, az egyik közeli bárba ment.
Két órával később értesítették a feleségét, hogy Weybourne-t holtan találták meg.
A The Times nemrég megnézte a rendőrségi jelentést és boncolási jegyzőkönyvet is, ekkor derült ki, hogy a halálát fentanil-túldagolás okozta.
Azt írták, hogy a férfi beült egy taxiba, később ebben az autóban találtak egy táskát, ami tele volt kábítószerrel.
A hatóság szerint Weybourne az Orlando American Boulevard környékén szerezhetett be a drogot, de a jelentés szerint nem volt tisztában azzal, hogy mit vesz.
A férfi halála után végzett vérvizsgálat során kiderült, hogy halálos adag fentanilt fogyasztott.
Ez a drog a morfiumhoz hasonló erős szintetikus opioid, amelyből már két milligramm is halálos dózisnak számít.
Weybourne halálát hivatalosan balesetnek minősítették.