A magyar kormányfő a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú pártokat tömörítő Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának Európa-estjén beszélt erről.
“Formálódik egy nagyon komoly német-francia kezdeményezés, a versenyképességi paktum. Ez mindent meg fog változtatni. Létre fognak jönni olyan egyeztetési formák, amelyekben nem 27-en, hanem 17-en lesznek jelen” – mondta Orbán, utalva arra, hogy a múlt pénteki EU-csúcson Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a jelenleg 17 eurózónabeli ország közötti szoros gazdaságpolitikai koordinációra tett javaslatot, az övezet versenyképességének növelése érdekében.
“Érdekünk az euró megmentése, mert attól Európa is erősebb lesz” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy új stratégiai szövetség van születőben Európa és Oroszország között, amire fel kell készülni.
A felkészülés fő módja, hogy az unió közös energiapolitikát alkot, létrehozza az észak-déli (energetikai infrastrukturális) kapcsolatokat, és megvédi az eurót, mert a leendő stratégiai szövetségben az euróé lesz a kulcsszerep – hangoztatta az EU soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke.
Orbán Viktor szerint annak a tíz EU-tagországnak, amely nem tartozik az euróövezethez, tudomásul kell vennie: az új helyzetben szigorodni fognak a csatlakozás feltételei, nehezebb lesz bekerülni az eurózónába.