Belföld

Kampánycsendsértés következmények nélkül

A Legfelsőbb Bíróság pénteken két, az MSZP-t érintő ügyben hozott határozatot. Az egyik e-mail nem sértette meg a kampánycsendet, a másik igen. Következményekkel azonban az utóbbi esetben sem kell számolnia a szocialista pártnak.

Az MSZP megsértette a kampánycsendet azzal, hogy április 8-án regisztrált felhasználóinak kampánytartalmú hírlevelet küldött – áll a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kiadott végzésében, mellyel egyben megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) ezzel ellentétes korábbi határozatát.

Egy magánszemély április 8-án nyújtott be kifogást az OVB-hez. A kifogásoló sérelmezte, hogy az MSZP honlapjáról aznap reggel, a kampánycsend idején hírlevelet küldött szét elektronikus levélcímekre, melyben arra buzdította a címzetteket, hogy az MSZP jelöltjeire és listájára szavazzanak.

Az OVB határozatában azt állapította meg, hogy a kampánycsend idején zártkörűen terjesztett elektronikus levél alkalmas ugyan a választópolgárok befolyásolására, de „annak megrendelésével éppen ők igénylik ezt a befolyást”. A testület ezért a kifogást elutasította. Az LB ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a „törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy a választópolgár kívánja-e választói akaratának befolyásolását, vagy sem”. Ezért az OVB határozata törvénysértő – állapítja meg az LB.

Dr. Madarász Gabriella, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, hogy a kérelmező csak a kampánycsendsértés tényének a megállapítását kérte. Így a választási törvény értelmében semmilyen következménye nincsen az LB végzésének.

Saját kérésre kapta

Nem sértett kampánycsendet az MSZP, amikor kérésre tájékoztató e-mailt küldött kormányzati elképzeléseiről a kampánycsend napján. Az LB ebben az esetben helyben hagyta az OVB döntését.

A kifogást tevő az MSZP honlapján regisztrálta magát abból a célból, hogy a lakóhelyén megvalósított kormányzati elképzelésekről bővebb tájékoztatást kapjon. Az MSZP válaszát e-mailben kapta meg a kampánycsend ideje alatt. A kifogás szerint a válasz e-maillel az MSZP kampánycsendsértést követett el. Az OVB április 11-én hozott határozatot, amelyben ezt elutasította. Az OVB indoklása szerint a kifogást tevő a szolgáltatást zárt rendszerben saját kérésre kapta, ezért tisztában kellett lennie azzal, hogy a jelölőszervezettől levelet fog kapni, valamint azzal, hogy annak tartalma alkalmas a választói akarat befolyásolására.

Az OVB álláspontja szerint az, hogy az üzenet kézbesítése saját kérésre történt, kizárja a kampánycsend megsértése megállapításának lehetőségét. Az OVB elutasító határozata ellen a kérelmező bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be az LB-hez. Az OVB határozatát az LB pénteken helyben hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik