Nagyvilág

Halálos fenyegetést kapott Andrej Babis

Halálos fenyegetést tartalmazó, névtelen levelet kapott Andrej Babis elnökjelölt, volt kormányfő, aki a cseh államfőválasztás második, döntő fordulójába jutott – írja az MTI.

„Veszít vagy meghal” – idézte az üzenet tartalmát kedden tartott sajtótájékoztatóján Babis, aki Petr Pavel nyugalmazott tábornokkal verseng a cseh államfői posztért az e hét végi második fordulóban. A legfrissebb felmérések szerint Pavel jelentős előnnyel vezet Babis előtt. A Median közvéleménykutató-cég szerint Pavel a voksok 57,9, míg Babis 42,1 százalékára számíthat az elnökválasztáson.

„Andrej, ha megnyeri az elnökválasztást, fogom a puskám, és elmegyek egy utolsót vadászni. Úgysem fogom legyőzni a rákot, de még hőssé válhatok a fiaim szemében és biztosíthatom a jobb jövőt az unokáimnak. Veszít vagy meghal, illetve visszaléphet és nem csak az életét, hanem a becsületét is megmentheti” – idézett tovább a levélből Babis.

Az elnökjelölt elmondta, hogy feljelentést tett az ügyben. A politikus azt is közölte, hogy a voksolásig nem vesz részt nyilvános kampányrendezvényen. Ezért le is mondta keddi útját a kelet-csehországi Hradec Královébe.

Bocsánatot kérek támogatóimtól, rajongóimtól és a szavazóktól, de az utóbbi napok eseményei miatt meg akarom védeni őket és nem szándékozom ürügyet szolgáltatni senkinek sem agresszív fizikai támadáshoz ellenük vagy a családom ellen,

emelte ki Babis. Mint mondta, a kampányrendezvényeken egyre agresszívebbé válnak az emberek. „Nemcsak engem, de a hozzám legközelebb állókat is fenyegetik” – nehezményezte a politikus.

Babis közölte, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat annak a lövedéket tartalmazó levélnek az ügyében is, amelyet a felesége kapott. Hozzátette, hogy a Brnóban feladott levél tele volt sértésekkel.

A volt kormányfő versenytársa, Petr Pavel elítélte a riválisát és családját ért fenyegetéseket. A nyugalmazott tábornok ugyanakkor nemrég azt vetette Babis szemére, hogy éppen ő az, aki a kiélezett, személyeskedő kampányért felelős és önmérsékletre intette. Az első körben kiesett Danuse Nerudová, aki most a nyugalmazott tábornokot támogatja, szintén arról számolt be, hogy erőszakos fenyegetést kapott Babis állítólagos híveitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik