Sport

Kedden két magyar kosárcsapat is Európa felé veszi az irányt

szolnoki olaj (szolnoki olaj)
szolnoki olaj (szolnoki olaj)

Újabb megméretéshez ért az idén az NB I helyett az Adria Ligában küzdő Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata, amely a Körmendhez hasonlóan kedden kezdi meg szereplését az Eurochallenge Kupa F csoportjában.

A Szolnoki Olaj idén külön utakon jár, már ami a kosárlabda magyar bajnokságot illeti. A csapat kihagyja az alapszakaszt – a győztessel azonos pontszámmal kezdi a honi bajnokság középső etapját – és addig nemzetközi bajnokságokban pallérozódik. Az Adria Kupában sorra játssza a meccseket – legutóbb a Crvena Zvezda ellen kapott ki -, most pedig folytatódhat a tavalyi Európachallenge Kupa sikersorozat, hiszen kedden 20 órától, az EK “F” csoportjának első mérkőzésén a német Oldenburg fogadja Pór Péter tanítványait.

Az áprilisban Debrecenben EK-négyes döntőt rendezett – és ott negyedikként végzett – Tisza-partiak vezetőedzője, szerint az elsődleges cél eljutni a nyolccsapatos kieséses szakaszig. “Az első két csoportkörből mindenképpen szeretnénk továbblépni, a negyeddöntőben majd meglátjuk, ki kerül az utunkba” – mondta az MTI-nek a magyar bajnok mestere. “Ellenfelünk, a német Oldenburg múlt héten még vezette a tabellát a Bundesligában, és sok amerikai játékossal rendelkezik. Az Adria Ligához képest most nem a délszláv, fizikális stílussal fogunk találkozni, de remélhetőleg tudjuk kamatoztatni az AL-ben szerzett tapasztalatainkat.”

Az idény eddigi szakaszára visszatekintve a szolnoki tréner kifejtette, hogy ez az első szezonjuk az Adria Ligában, ahol jelenleg két győzelemnél és öt vereségnél tartanak, és az elsődleges cél a tanulás mellett az, hogy elfogadtassák magukat a regionális mezőnyben.

“Tudtuk, hogy ez más kategória lesz, mint a magyar bajnokság, és hogy lesznek nehézségek, nagyobb különbségű vereségek. De ez a fejlődés útja, és olyan csapatokat látunk vendégül a Tiszaligetben, amelyek nem sűrűn fordulnak meg Magyarországon.”

A Körmend ugyancsak kedden kezd a sorozatban, ők Temesvárra látogatnak és 19 órától lépnek parkettre. “Eddig felemás a játékunk, két győzelemmel és négy vereséggel állunk az NB I-ben, és még nem nyertünk idegenben” – mondta Hencsey Tamás vezetőedző. “Most egy erős sorozatnak vágunk neki, és nem is lehet más célunk, mint javítani és fejlődni. Már első ellenfelünk is kemény diónak ígérkezik, a temesváriak keretében hat külföldi van, úgyhogy nehéz meccsre számítok.”

A két magyar csapat november 13-án Körmenden, míg december 4-én Szolnokon találkozik egymással az EK-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik