Belföld

A hétvégi választások megváltoztathatják Európa arcát

A magyar és az olasz választások megváltoztathatják Európa arcát: két vasárnapi választás nyomán megváltozhat az erőegyensúly a kontinensen, mert a szocialisták az EU-tagállamok többségében válhatnak kormánytényezővé - állítja az Európai Szocialisták Pártja.

Ha Olaszországban győz a Romano Prodi által irányított baloldali szövetség, és a Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták megőrizik a hatalmat Magyarországon, akkor a 25 EU-ország közül immár 13-ban lenne szocialista-szociáldemokrata vezetésű, vagy részvételű kormány – olvasható a közleményben.

A felsorolás szerint már ma is hét EU-államban szocialista, szociáldemokrata a kormányfő (Magyarország, Spanyolország, Portugália, Svédország, Nagy-Britannia, Csehország és Litvánia), további öt országban pedig ezek az erők a kormánykoalíció részét alkotják (Németország, Belgium, Finnország, Luxemburg és Ciprus). Egyben az európai szocialisták arra is emlékeztetnek, hogy a jelenlegi osztrák EU-elnökség után három olyan ország következik majd – Finnország, Németország és Portugália -, ahol a szocialisták, szociáldemokraták kormánytényezőként vannak jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik