Belföld

Betörtek az MSZP-hez

Betörtek az MSZP fonyódi kampányirodájába csütörtök este. Az esetről Nyakó István, az MSZP szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

Kollmann Gergely, a MSZP-nek a 4. számú választókörzetben induló egyéni képviselőjelöltje az MTI-nek röviddel éjfél előtt telefonon elmondta, hogy kollégája 18.30-kor hagyta el az irodát, ő pedig kampányrendezvényről hazajövet 23.14-kor jött az irodát nyitni. Kollmann Gergely elmondta, hogy az irodát nyitva találta, a falra sprayjel felfestették, hogy “Hajrá, Fidesz”, és az összes számítógépet elvitték. Kollmann Gergely az MTI-nek péntek hajnali 2 órakor elmondta, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást, a helyszínen mintákat vettek.

A kampányirodából hat számítógépet és egy értékes monitort vittek el, a többi monitor, a nyomtatók, klaviatúrák és két mobiltelefon a helyszínen maradt. A képviselőjelölt elmondása szerint a számítógépeken tárolták a kampánystratégiát, az eseménynaptárt, az arculati elemeket, plakátterveket és a második fordulóra vonatkozó elképzeléseket.

Az MTI péntek hajnali megkeresésére sem a fonyódi rendőrkapitányság, sem a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete nem kívánt egyelőre nyilatkozni az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik