Élet-Stílus

Bőröndbe zárta a barátját, és hagyta megfulladni – videó

A nőt letartóztatták szándékos emberölés gyanújával – a rendőrségnek azt mondta, csak bújócskáztak.

Emberöléssel vádolja a rendőrség a Floridában élő Sarah Boone-t, miután 2020 februárjában bőröndbe zárta a barátját, Jorge Torres Jr-t, és hagyta megfulladni. A nőnek január 17-én kellett volna megjelennie a bíróságon, de végül átették a meghallgatását január 30-ára – írja a Daily Mail.

A 44 éves nő a bűncselekmény elkövetése után először a volt férjének szólt, aki arra kérte, hogy hívja a 911-et. A telefonhívásról készült felvételen hallható, ahogy Boone azt mondja, „a barátom halott”, és hozzáteszi, hogy amikor előző este bújócskáztak a párjával, betette a férfit egy bőröndbe, úgy hagyta, és felment az emeletre aludni – mert azt gondolta, magától is ki tud majd mászni onnan.

A nő első vallomásában az állt, barátjával chardonnay-t iszogattak előző este, festettek, kirakóst játszottak, és közben merült fel a bújócskázás ötlete is. Boone tagadta, hogy korábban veszekedtek volna Torresszel.

Ennek az állításnak ellentmondanak azok a videók, amiket a nyomozók a nő telefonján találtak. A felvételeken egy kék színű bőrönd látható, amiből Torres hangját lehet hallani, ahogy barátnője nevét ismételgeti.

– Ezt kapod mindenért, amit velem tettél. Bazmeg. Hülye.

– Kibaszottul nem kapok levegőt, komolyan.

– Ja, ilyen, amikor fojtogatsz. Ezt érzem, amikor megcsalsz. Talán be kéne fognod a pofádat.

Az áldozatnak vágást találtak az ajkán, zúzódásokat a szeme, homloka és a válla körül, valamint körömkarcolásokat a hátán és a nyakán – áll a rendőrségi dokumentumban.

A párt az előző években többször is letartóztatták egymás ellen elkövetett, kapcsolaton belüli erőszak miatt. Torres három gyermek apja volt, Boone-nak egy gyermeke született az előző házasságából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik