Belföld

Munkára kényszerítette, rendszeresen bántalmazta héthónapos terhes élettársát egy férfi Baranyában

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat egy fiatal férfi ellen, amiért várandós élettársát bántalmazással félelemben tartva mezőgazdasági munkára kényszerítette, bérét pedig elvette – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a vádlott úgynevezett „italozó életmódot folytatott” és rendszeresen szidalmazta, bántalmazta élettársát, akit 2020 novemberében ismert meg.

A férfi 2022 júniusában, az akkor terhessége hetedik hónapjában járó nőt felszólította, hogy menjen napszámba, végezzen mezőgazdasági munkát, majd miután az asszony tiltakozni kezdett, arcon ütötte. A nő a bántalmazás miatt és a vádlottól való félelmében a hónap során többször elment dolgozni. Munkabérét a vádlott minden alkalommal elvette tőle.

A vádlott több alkalommal bántalmazta a terhes nőt, akinek így nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. Egyik alkalommal azért is megverte, mert a nő a felszólítása ellenére nem akart külföldre menni, hogy ott prostituáltként dolgozzon. A nő megpróbáltatásainak az vetett véget, hogy ismerőséhez menekült, akivel értesítették a családsegítő szolgálatot.

A jelenleg is letartóztatásban lévő, emberkereskedelemmel és kényszermunkával megvádolt férfi ügyében a Pécsi Törvényszék dönt – olvasható az ügyészség közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik