Tech

Sikerült lézerrel irányítani villámokat

Egy friss tanulmány alapján először sikerült a terepen lézer segítségével irányítani villámokat – írja a The Guardian. A technológiát heves viharokban próbálták ki egy svájci hegyen. A kísérletek tavaly folytak több hónapon keresztül, a tesztek során erős lézerimpulzusokat irányítottak zivatarfelhőkre.

A szakértők abban bíznak, hogy az eredmények révén olyan lézer alapú villámhárító technológiát dolgozhatnak ki, amelyet repülőtereken, indítóállomásokon és magas épületeken alkalmazhatnak.

„Fémrudakat szinte mindenhol használnak villámlás elleni védekezésre, de a területek, amelyeket képesek megvédeni, néhány méteresek vagy néhány tíz méteresek” – mondta Aurélien Houard, a Palaiseau-i Műszaki Főiskola munkatársa és a csapat tagja. Mivel a lézerben elegendő energia van, a védelmet néhány száz méteresre növelhetnék.

A villámlások hatalmas energia felszabadulásával járnak, és képesek komoly károkat, sérüléseket, sőt halált is okozni. Éppen ezért fontos, hogy hatékonyan tudjunk védekezni ellenük, az utóbbi időkben pedig egyre több szakértő vizsgálja, hogy miként lehetne lecserélni a hagyományos villámhárítókat.

Mike Hollingshead / getty Images

Houard és társai az északkelet-svájci Säntis hegyen, egy 124 méter magas távközlési torony közelében próbálták ki a nagy teljesítményű lézert. A teszt július és szeptember között folyt, ezen idő alatt összesen hat órán át lőtték lézerrel a felhőket. Egyetlen alkalommal, július 21-én volt kellően tiszta az idő, hogy sikerüljön jó minőségben levideózni, ahogy a lézer elterel egy villámcsapást.

A lézer a levegő ionizálásával könnyebb utat teremt az elektromos kisülés leáramlásához, így képes irányítani a villámokat. A villámcsapást elterelő csatornák néhány ezredmásodpercig tartanak.

A megoldás ellen szól, hogy a lézer jóval drágább a hagyományos villámhárítóknál. További probléma, hogy bár a technológia hatásos, a lézer nagyon erős, és károsíthatja a sugár felett elhaladó pilóták szemét. Ennek ellenére alkalmazható lehet olyan helyeken, például egyes indítóállásoknál, ahol a légi forgalmat korlátozzák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik