Nagyvilág

Nyolcvan szexuális bűncselekményt ismert be a londoni elit rendőr

A londoni rendőrség egyik elit egységének tisztjéről derült ki hétfőn, hogy Nagy-Britannia egyik legsúlyosabb sorozatos nemi erőszakolója, miután beismerte, hogy több mint nyolcvan szexuális bűncselekményt követett el az elmúlt 17 évben.

A Daily Mail értesülése szerint a brit parlament fegyveres őreként dolgozó 48 éves rendőr 24 nemi erőszakban és egy sor más szadista bűncselekményben vallotta magát bűnösnek. David Carrick összesen 12 nő ellen követett el erőszakot 2003 és 2020 között miközben a rendőrségnél szolgált.

A lap szerint a férfi rendszeresen megalázta áldozatait, akiket „rabszolgáinak” nevezett. Volt, akit fél napra szekrénybe zárt, másokat szíjjal korbácsolt.

Carrick módszere az volt, hogy felvillantotta igazolványát, hogy hamis biztonságérzetet keltsen a nőkben, majd az erőszak után is emlékeztette őket, hogy vele szemben soha nem fognak hitelt adni a vádjaiknak, ha esetleg megpróbálnák feljelenteni.

Carrick így 17 éven keresztül bántalmazhatta az áldozatul kiszemelt nőket, annak ellenére, hogy letartóztatása előtt kilencszer terelődött rá a hatóságok figyelme nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben.

A londoni rendőrség hétfőn bocsánatot kért, amiért több mint egy évtizeden keresztül nem tudta megállítani Carricket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik