Tudomány

Az óceánba engedik Fukusima radioaktív vizét

A japán kormány szerint idén tavasszal vagy nyáron kezdődhet a fukusimai atomerő speciális eljárással kezelt hűtővízének Csendes-óceánba engedése – írja az MTI. Pénteki ülésükön az illetékes miniszterek jóváhagyták a tríciumot, azaz a hidrogén radioaktív izotópját alacsony koncentrációban tartalmazó víz óceánba bocsátásának irányelveit, valamint az érintett halászközösségek pénzügyi támogatását.

A települések, illetve Kína továbbra is ellenzi, hogy a vizet a japán partoktól mintegy egy kilométerre a természetbe engedjék.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) korábban a tervet biztonsági szempontból többször átvizsgálta, hogy megfeleljen a nemzetközi szabványoknak, és ne károsítsa az egészséget és a környezetet. A megállapítások alapján a szervezet egy jelentést fog kiadni, valamint támogatást nyújt a művelet előtt, alatt és után. A japán kormány egy új, 50 milliárd jenes (385 millió dollár) értékű alapon keresztül segítené azokat a halászokat, akiket negatívan érinthet az intézkedés.

Christian Aslund / EyeEm / Getty Images

A 2011-ben Japán északkeleti részét sújtó szökőár és földrengés által megrongált atomreaktor hűtéséhez továbbra is hatalmas mennyiségű víz szükséges. A hűtővizet az erőművet a katasztrófáig üzemeltető Tokyo Electric Power Company Holdings Inc. vállalat tartályaiban halmozzák fel, amelyből speciális eljárással később eltávolítják a legtöbb sugárzó anyagot, ezt a vizet engednék bele a Csendes-óceánba.

A NAÜ szerint az atomerőművek szokásos működésük részeként rutinszerűen és biztonságosan bocsátják ki a környezetbe a trícium, illetve más sugárzó anyagok jelentős részétől megtisztított, kezelt hűtővizet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik