Belföld

Fónagy-Persányi: ki felelős az árvízért?

A Fidesz-kormány vízügyi minisztere a mostani kormányt, Persányi Miklós a polgári kormányt okolja az árvízvédelem elégtelensége miatt.

A természet erői ellen csak folyamatos emberi és állami felelősséggel lehet védekezni; az elmúlt négy év mulasztásait ilyenkor már nem lehet pótolni – mondta Szolnokon Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt vízügyi miniszter. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szerint ugyanakkor éppen a Fidesz-kormány nem fordított elegendő pénzt az árvízvédelemre.

Fónagy János hangsúlyozta: a magyar vízügyi szolgálat jelentése szerint a vízügyi szervek, a vízkárelhárító szakemberek, a lakosság, a katonaság, tűzoltóság, az önkormányzatok 2600 kilométer hosszan védekeznek a magyarországi folyók mentén, ami azt tanúsítja, hogy Európában Magyarországon védi a legtöbb területet árvédelmi töltés; több millió ember életét, vagyonát, biztonságát veszélyeztetik a megáradt folyók.

Az 1999-es első nagy tiszai árvíz, majd a 2000-ben mért 1041 centiméteres rekordmagasság bizonyította, hogy a Tisza, Duna és mellékfolyóik töltéseinek építése halaszthatatlan, a ezen tovább nem szabad spórolni – tette hozzá. Nem véletlen, hogy 1999 őszétől 2002 tavaszáig több mint 200 kilométer fővédvonali töltést építettünk – mondta.

A politikus kitért arra, hogy most is emberek ezrei dolgoznak a töltéseken, amiért köszönet jár, de nem tudják pótolni az elmulasztott négy évet, a tiszai töltések építésének elmaradását, nem tudják pótolni a meg sem kezdett víztározó-programot, amelyet új Vásárhelyi-tervként annak idején a polgári kormány kidolgozott.

Fónagy János reményét fejezte ki, hogy éppen az 1999-2002 között megépített felső-tiszai töltések megóvják majd a lakosságot a nagyobb bajtól. Kifejtette, ilyenkor már csak a bajt lehet elkerülni, de gondosan felkészülni rá akkor lehet, amikor a folyó még a medrében folyik. Akkor kell rá költeni, akkor kell rá időt, pénzt, energiát fordítani.

Magyarország a legsikeresebb

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter erre reagálva az MTI-nek azt mondta: “a választási vereség miatti kétségbeesésükben a Fidesz különböző politikusai, akik egyébként felelősek voltak kétezer beregi családnak a szenvedéséért, most hiénaként járják a rendkívüli árvíz sújtotta helyeket végig”.

A miniszter elismerte: valóban Európában Magyarországon védi a legnagyobb területet árvízvédelmi töltés, “de Európában Magyarországon a legsikeresebb mind a mai napig a védekezés” – tette hozzá.

Megjegyezte: a Dunán gyakorlatilag semmit nem épített a Fidesz-kormány, és amíg az Orbán-kormány a ciklusban 19 milliárd forintot költött árvízvédelmi fejlesztésre, addig ebben a kormányzati ciklusban közel 26 milliárd forintot fordítottak erre.

Mint mondta, a Dunán levonult az árhullám, és sikeres volt a védekezés, de nagyon súlyos dolgok történtek volna ennek a kormányzati ciklusnak a komoly fejlesztései nélkül. Példaként említette Tátot és a fővárosi XXII. kerületi Duna-telepet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik