Az utolsó percben a házigazdák még 84-89-ről felzárkóztak 90-90-re, ám Muhammad El Amin triplájára már nem tudtak válaszolni.
A kezdés előtti átadó ünnepségne Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szövetség számára valamennyi csapat egyformán fontos, ezért is indítottak csarnokfelújítási programot. Jelezte, hogy a következő két évben több hasonló minőségű arénát is szeretnének átadni.
A Vodafone Sportcentrum kapcsán megjegyezte: olyan csarnok jött létre, amely a magyar kosárlabdát a nemzetközi színtéren is segítheti. A ceremónia végén felhúzták a mennyezetre az Alba Fehérvár tavalyi, magyar bajnoki és kupagyőzelmét szimbolizáló győzelmi zászlót.
Az átadót bajnoki rangadó követte
Fotó: MTI
A Vodafone Sportcentrum – korábbi nevén Arév csarnok – bővítésére a látvány csapatsportágak támogatását biztosító társasági adókedvezményből (TAO) 485 millió forint jutott. A beruházás teljes költsége nettó 700 millió forint volt, az önerőt a város önkormányzata biztosította.
A csarnokban új lelátórész és VIP-tribün épült, emellett edzőtermet, öltözőket, kollégiumi szobákat és kiszolgáló helyiségeket építettek. A befogadóképesség 264 ülőhellyel bővült, s a létesítmény alkalmassá vált nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megrendezésére is.
Az Arév csarnok a hetvenes évek végén épült, a hozzáépített főépület 1985-ben készült el. Az arénát 1998-ban bővítették először.