Belföld

Államtitkári posztot kért visszalépéséért egy MDF-es jelölt

A szakképzésért felelős helyettes államtitkári posztot kért a Fidesztől az MDF szeghalmi képviselőjelöltje, cserébe a visszalépéséért. Ágoston Sándor korábban azt jelezte, hogy a Fidesz ezt meg is ígérte számára, a Fidesz jelöltje ezt cáfolja – írja a Népszabadság.

Fidesz a napokban nyilvánvalóvá tette, hogy miután az MDF elnöksége elzárkózik a megállapodás elől, a demokrata fórum jelöltjeivel közvetlenül veszik föl a kapcsolatot. Ágoston Sándor, az MDF és a Magyar Nyugdíjasok Pártja szeghalmi képviselőjelöltje az első fordulóban a szavazatok 4,98 százalékát szerezte meg, ezzel a harmadik helyen áll. Az első az MSZP-s Veress József 45,6, a második a fideszes Vígh Ilona, 42,2 százalékkal. Ágoston visszalépésével tehát jelentősen befolyásolhatja a mandátum sorsát. A képviselőjelölt napokban jelezte, hogy megfontolandónak tartja a visszalépését, ám ezt esetleges kompenzációhoz kötötte.

Feltétele szerint – írja a Népszabadság – visszalépését a Fidesznek az Oktatási Minisztériumban a szakképzési helyettes államtitkári beosztással kell honorálnia, ha a párt kormányzati szerephez jut. Jelezte azt is, ha nem sikerül a szövetségnek kormányt alakítania, akkor arra kéri a Fideszt, hogy az ősszel támogassa a dévaványai polgármesteri székért az indulását, és kapjon a megyei közgyűlésben egy külsős bizottsági helyet is. A napilap információi szerint a válasz elfogadó volt a Fidesz részéről.

A Fidesz Békés megyei elnöke, Domokos László a Népszabadságnak elmondta: hozzá mint megyei elnökhöz nem érkezett Ágoston Sándortól ilyen megkeresés. Azt sem tudja, hogy a választókerületben történt-e bármiféle egyezkedés. A szóban forgó visszalépés kedvezményezettje, Vígh Ilona ugyanakkor nem tagadta, hogy valóban beszéltek Ágoston Sándorral az első fordulót követően, és az MDF jelöltje írt is neki egy afféle megállapodástervezetet. Megírta, hogy lemondana Vígh Ilona javára, de – mint a képviselő asszony fogalmazott – voltak kérései, hogy minek a fejében tenné ezt meg. A képviselő asszony úgy nyilatkozott: a levélben Ágoston magas beosztást kért. Ő erre azt válaszolta, hogy nincs abban a helyzetben szeghalmi egyéni képviselőként, hogy ilyen állásokat felajánlhasson. Leszögezte: nem született megállapodás Ágostonnal, mert komolytalannak tartotta a követeléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik