Belföld

LB: kampánycsendet sértett az MSZP

Az MSZP megsértette a kampánycsendet azzal, hogy április 8-án regisztrált felhasználóinak kampánytartalmú hírlevelet küldött – áll a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken kiadott végzésében, mellyel egyben megváltoztatta az Országos Választási Bizottság (OVB) ezzel ellentétes korábbi határozatát.

Dr. Madarász Gabriella a Legfelsőbb Bíróság szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, hogy a kérelmező csak a kampánycsendsértés tényének a megállapítását kérte. Így a választási törvény értelmében semmilyen következménye nincsen az LB végzésének.

Egy magánszemély április 8-án nyújtott be kifogást az OVB-hez. A kifogásoló sérelmezte, hogy az MSZP honlapjáról aznap reggel, a kampánycsend idején hírlevelet küldött szét elektronikus levélcímekre, melyben arra buzdította a címzetteket, hogy az MSZP jelöltjeire és listájára szavazzanak.

Az OVB április 9-ei, csak a szavazás lezárulta után közzétett határozatában azt állapította meg, hogy a kampánycsend idején zártkörűen terjesztett elektronikus levél alkalmas ugyan a választópolgárok befolyásolására, de „annak megrendelésével éppen ők igénylik ezt a befolyást”. A testület ezért a kifogást elutasította.

Az LB ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a „törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy a választópolgár kívánja-e választói akaratának befolyásolását, vagy sem”. Ezért az OVB határozata törvénysértő – állapítja meg az LB.

Az LB utal arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény értelmében a kampánycsend megsértésnek minősül a többi közt a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus úton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik